Hamilton több kerék-kerék elleni csatát szeretne Vettellel

Fotó: Singapore GP Media
Fotó: Singapore GP Media

Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője örül, hogy a Ferrarival sokszor kerék-kerék elleni csatát is vívtak idén az F1-es versenyek során, és örülne, ha a szezon hátrlévő versenyein is nagy csatákat vívhantának Vettellel.

Hamilton jelenleg 67 pontos előnnyel vezeti a bajnoki pontversenyt Sebastian Vettellel szemben, és idén többször meg kellett küzdeniük egymással a pályán is.

A brit pilóta szívesen emlékszik vissza arra a monzai csatára is, amikor Kimi Räikkönent pályán kellett legyűrnie ahhoz, hogy megszerezze a győzelmet a Ferrari hazai nagydíján.

Ha ezek után csak olyan versenyünk lenne, mint Monzában, nagyon boldog lennék. Imádtam azt a futamot” – nyilatkozta Hamilton.

„Elképzeltem, hogy hogy lesz, mert annyira erősek voltak az azt megelőző két versenyen. Aztán veszítettek a teljesítményükből, és ez kicsit nehéz számukra.”

A brit pilóta hozzátette, nagyon élvezné, ha a szezon hátralévő futamain is nagy csaták alakulnának ki közte és Vettel között.

„Nagyon szeretem, hogy megvannak ezek a versenyek és ezek a harcok, és bárcsak több lenne! A kerék-kerék elleni csaták az ellenfeleddel, azt nézni, hogy ki fékez korábban, az a legnagyobb kihívás ilyen nyomás alatt.”

Imádnám, ha a végéig verseny lenne. Minden egyes futamon olyan csatákat akarok, mint Monzában. Ezek azok a versenyek, amiket imádok. De sajnos nem ez a helyzet.”

„Mindig örülök ezeknek, és boldog vagyok, hogy voltak ilyen pillanataink. Mint Oroszországban, amikor a stratégia nem működött jól, de meg tudtam mutatni a képességeinket az ilyen értékes pillanatokban.”

 

Kapcsolódó cikkek

Ferrari: Nehéz döntés volt hátraküldeni Leclercet

A Ferrari Forma-1-es csapatát irányító Mattia Binotto elismerte, „nehéz” volt arra utasítani Charles Leclercet, hogy engedje el maga mellett csapattársát, Sebastian Vettelt a múlt hétvégi Kínai Nagydíjon.

Vettel: A következő hetek kulcsfontosságúak lesznek

A Ferrari idei eredményei egyelőre elmaradnak attól, amit a maranellóiak vártak volna az idei F1-es szezonban: Sebastian Vettel szerint még sok munka vár rájuk ahhoz, hogy kihozzák az autóból a benne rejlő lehetőségeket.

Vettel: A „gyenge újságírás” áldozatai vagyunk

A Ferrari négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel szerint csapata a „gyenge újságírás” áldozatává vált a vasárnapi Kínai Nagydíj után. A németnek egyáltalán nem tetszik az, ahogy a média tálalta a Ferrari sanghaji csapatutasítását.

Friss hírek