Hamilton tudja, nagyon nehéz folytatás vár rá

A Magyar Nagydíjon szerzett győzelmével átvette a vezetést a világbajnoki összetettben is Lewis Hamilton. A brit versenyző ezzel együtt tudja, nagyon nehéz lesz számára az évad második fele.


A Magyar Nagydíjon szerzett győzelmével átvette a vezetést a világbajnoki összetettben is Lewis Hamilton. A brit versenyző ezzel együtt tudja, nagyon nehéz lesz számára az évad második fele.

A Mercedes világbajnoki címvédője a 2. helyről vághatott neki a hungaroringi versenynek, ám már rögtön a rajt után maga mögé utasította csapattársát, Nico Rosberget.

Hamilton eztán végig kontroll alatt tartotta a futamot, noha elmondása szerint nem volt egyszerű jól kezelni az abroncsokat a magyarországi forróságban.

„Végig kontroll alatt tartottam a versenyt, próbáltam jól kezelni a gumikat, ez volt ugyanis a mai győzelem kulcsa” – mondta a brit versenyző a leintést követően.

„Ahogy az élre ugrottam, a saját tempómat tudtam autózni, próbáltam jól bánni a gumikkal, de aztán a csapat rám szólt, hogy kezdjem el nyomni, de én nem igazán éreztem szükségét, mondtam is nekik, hogy nyugi.”

Hamilton hozzátette, nehezen indult számára a szezon, de igyekezett felülkerekedni a negatív eseményeken. A brit mindazonáltal hozzátette, pontosan tudja, nehéz lesz megőriznie a vezetést az összetettben, hiszen elkerülhetetlenül büntetést kap majd az évad második felében motorcsere miatt.

„A szezon első fele kétségkívül nem volt könnyű számomra, de ahogy már többször elmondtam, próbáltam mindenben megtalálni a pozitívumot, nem akartam ugyanis, hogy rossz irányba menjenek el a gondolataim.”

„Azért sem egyszerű a helyzetem, mert nagyon kevés motorom van, jóval kevesebb, mint a többieknek, de főleg Nicónak. Szóval nehéz idők várnak rám.”

„Fantasztikus érzés, hogy vezetem a bajnokságot, de nyilván még nagyon-nagyon sok van hátra, és Nicónak és nekem is vannak hullámvölgyeink az évad során. Próbálom azt tenni, amit eddig: leszegett fejjel dolgozom, a feladatomra koncentrálok.”

A háromszoros világbajnok beszélt arról is, rajongói hatalmas energiát adnak neki a bajnoki címért folytatott küzdelem során.

„Hihetetlen támogatást kaptam a legutóbbi versenyhétvégén, Nagy-Britanniában, és itt, Magyarországon is. A silverstone-i verseny hete volt életem legszebb hete. Nyilván, amikor bajnoki címeket nyertem, azok is nagyszerűek voltak, de amennyire én emlékszem, a silverstone-i volt életem legfantasztikusabb hete, annyi energiát kaptam a szurkolóktól. És ezt megpróbálom magammal vinni.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!