Hamilton úgy érzi, van még benne tartalék

Ugyan csapattársától, Nico Rosbergtől mindkét spielbergi edzésen elmaradt, Lewis Hamilton azt mondja, minden oka megvan arra, hogy optimistán várja a szombati időmérő edzést.


Ugyan csapattársától, Nico Rosbergtől mindkét spielbergi edzésen elmaradt, Lewis Hamilton azt mondja, minden oka megvan arra, hogy optimistán várja a szombati időmérő edzést.

A Mercedes brit versenyzője elárulta, kicsit döcögősen indult a hétvége a körülmények miatt, ám örül, hiszen a délutáni eső ellenére hasznos munkát tudtak végezni a Red Bull Ringen.

„Elég nehézkes volt felvenni a tempót és körözni a pályán. Délelőtt kezdtek összeállni a dolgok, de aztán megérkezett az eső a második edzésre, szóval alkalmazkodnunk kellett” – magyarázta a mai nap eseményeit a világbajnoki címvédő.

„A magas pályahőmérsékletnek hála szerencsére gyorsan felszáradt az aszfalt, szóval az edzés vége előtt sikerült még megtennem néhány kört az ultralágy gumikkal is, és ráérezhettem az egyensúlyra, illetve a teljesítményre.”

Hamilton hozzátette, a napjuk problémamentes volt, és reméli, az időmérőn a rajtelsőségért harcolhat majd szombaton.

„Nem voltak problémáink ma, ami kétségkívül pozitívum, és egyértelműen több van még bennünk. Úgyhogy nagyon várom már a szombatot.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!