Hamilton: Úgy tűnik, remek helyzetben vagyunk

2019 Japanese Grand Prix, Friday - LAT Images Lewis Hamilton Mercedes
Fotó: Mercedes
Jól alakult Lewis Hamilton és a Mercedes pénteki napja a Japán Nagydíj helyszínén, Suzukában: a világbajnoki címvédő mindkét edzésen a 2. pozícióban zárt, ám elmondása van még hová fejlődniük.

Hamilton mindkét gyakorláson csapattársa, Valtteri Bottas mögött zárt, így az már pénteken kiderült, a Mercedes remek formában várhatja majd a folytatást.

A brit versenyző az edzésnap részén kiemelte, rendkívül élvezetes volt vezetni a suzukai aszfaltcsíkon, az pedig csak rátett egy lapáttal, hogy eredményesen teljesítették tervezett programjukat.

„Egyszerűen lenyűgöző vezetni ezen a pályán – az első szektorban, az S-kanyarokban szembeszél fújt, ami nagyszerű volt. Összességében igazán jó napunk volt, sikerült teljesítenünk a programot, de persze folyamatosan dolgozunk még – mindig lehet időt nyerni ezen a pályán, mindig vannak területek, melyeken fejlődhetünk” – mondta a vb-éllovas.

„Valtteri remek tempót mutatott ma, és úgy tűnik, a hétvége ezen pontján nagyon is jó helyzetben vagyunk. Nagyon élvezem ezt a pályát, úgyhogy alig várom már, hogy újra autóba üljek. Alaposan kielemezzük az adatokat ma este és holnap, hogy a legjobb helyzetben legyünk vasárnap.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!