Hamilton újabb rajt-cél győzelmet aratott Kínában - F1VILÁG.HU

Hamilton újabb rajt-cél győzelmet aratott Kínában

HIRDETÉS

Lewis Hamilton magabiztos vezetést bemutatva, első helyét egy pillanatig sem átadva senkinek, rajt-cél győzelmet aratott az egyébként eseménytelen Kínai Nagydíjon. Rosberg a második, Alonso a harmadik.



Lewis Hamilton pályafutása első mesterhármasát szerezte meg Kínában, ahol rajt-cél győzelmet aratott, mellyel tovább csökkentette a különbséget a második helyen befutó, a bajnokságot jelenleg még vezető Nico Rosberggel szemben.

Hamilton kiválóan kapta el a rajtot, első pozíciója egy pillanatig sem volt veszélyben, miközben Rosberg gyengén indult a negyedik helyről, majd az első kanyarban összeért Valtteri Bottas Williamszével, így visszacsúszott a hetedik helyre.

A német pilótának ezt követően keményen kellett dolgoznia azon, hogy felzárkózzon csapattársa mögé és újabb kettős sikert szerezzen a Mercedesnek.

Rosberg életét az sem könnyítette, hogy csapata már a felvezető körben elvesztette a kapcsolatot az autóval, így a telemetria adatai nem voltak használhatóak. Ennek ellenére már korán visszaelőzte Nico Hülkenberget (Force India) és Felipe Massát (Williams), majd Daniel Ricciardón (Red Bull) is átverekedte magát az első kiállások alkalmával.

Amint világossá vált, hogy az üzemanyaggal nem lesz probléma, Rosberg elkezdte csökkenteni a távolságot közte és Sebastian Vettel (Red Bull) között, aki mellett el is ment, így már a harmadik pozícióban autózhatott.

Vettel később visszacsúszott csapattársa mögé, aki ismét jobb tempót autózott nála. A Red Bull közölte a négyszeres világbajnokkal, hogy adja át helyét Ricciardónak, ám ő ezt azonnal nem tette meg, viszont az ausztrál a célegyenes végén, néhány körrel később egy remek manőverrel elment mellette.

A Red Bull duója így végül a negyedik, ötödik helyen végzett, Fernando Alonso mögött, aki a rajt utáni pillanatokban szerencsésen megúszta egykori csapattársával, Massával való ütközést, ezzel megszerezve a Ferrari első dobogós helyezését az idei esztendőben.

Alonso a rajtot remekül kapta el, az ötödikről feljött a harmadik helyre, majd az első, korai kiállása alkalmával Vettelt is megelőzte. A Ferrari ugyan javult, ám nem volt elég gyors ahhoz, hogy maga mögött tartsa Rosberget, aki könnyedén ment el a spanyol mellett a hátsó egyenesben, néhány körrel a futam vége előtt.

Hirdetés

Alonso egy igen hosszú utolsó etapot teljesített, és mindössze 1.2 másodperccel futott be Ricciardo előtt a harmadik helyen, míg Vettel lemaradása 24 másodperc volt csapattársához képest.

Massa ugyan megúszta az első métereken való ütközést Alonsóval, a pontszerzés számára csak egy álom maradt, ugyanis majd egy teljes percet veszített első kiállásánál a bokszban, ugyanis bal hátsó abroncsával problémák voltak.

Hülkenberg a hatodik helyre hozta be a Force Indiát, a Williams finnje, Bottas elé, mígy az első tíz sorát Kimi Räikkönen (Ferrari), Sergio Perez (Force India), és Daniil Kvyat (Toro Rosso) zárta. Utóbbi az első négy versenyén háromszor pontot szerzett újoncként.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!