Megosztás:

Hamilton: Az ütközés nem versenybaleset volt

Hamilton kikéri magának, hogy ő okozta az ütközést.
Hamilton kikéri magának, hogy ő okozta az ütközést. © McLaren

Lewis Hamilton továbbra is úgy gondolja, hogy a Pastor Maldonadóval történt ütközése minden csak nem versenybaleset volt a Belga Nagydíj szombati időmérő edzésén.

A McLaren és a Williams versenyzője kétszer is ütközött egymással három kanyaron belül. Először Hamilton tessékelte le az ideális ívről Maldonadót, majd a venezuelai versenyző, mintegy visszavágásként nekihajtott a La Source után.

Maldonado öt helyes rajtbüntetést, Hamilton pedig egy szóbeli figyelmeztetést kapott az esetért, ami a sportfelügyelők szerint könnyedén elkerülhető lehetett volna.

A McLaren világbajnoka azonban a következőket mondta: „Nem egy versenybaleset volt. A gyorsköröm végén jártam, mikor a buszmegállóban utolértem az előttem haladókat, és nem volt más választásom, meg kellett előznöm, kicsit talán összeértünk, nem is tudom.”

„Talán felhúzta magát ezen (Maldonado) és vissza akart vágni, nem tudom. Nem beszéltem még vele, így nem ismerem az ő álláspontját a dologról, de a felvételekből jól látszik, hogy egy jobbra tartó íven voltunk, én a bal, ő a jobboldalon.”

„Én már nem tudtam balra húzódni, aztán az autók valahogy összeértek, de mindenki gondolhat azt, amit akar, ám én senkinek nem hajtottam neki.”

„Egy kicsit jobban rázendített az eső azokban a percekben, volt egy kis kerékpörgés, de úgy gondolom, hogy tartottam az ívet, aztán picit jobbra húzódtam, majd megláttam, hogy nagyobb tempóban érkezik, és visszaálltam.”

„A holtteremben volt, én egyenesen haladtam tovább, azt gondoltam, hogy simán elmegy mellettem, és aztán valahogy mellettem termett jobboldalon. Szerencsés voltam, hogy a hátsó kereke nem ért az én első kerekemhez, és nem lett nagyobb baja az autómnak.”

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(17 komment)
Mo.No. képe

@peet97: Maldonado ment neki Hamiltonnak,nézd meg belső kamerából,csalóka volt tényleg

coozman képe

@Bubu-Kimi:
Gondolom te vagy az,aki a Kimi Raikkönen klubba facebookon folyamatosan Gyulát szidja...

fefe68 képe

@peet97: ezt talán tőle kérdezd :P
ennek ellenére ő volt a szabálytalan hidd el ;)

migi képe

@babszem: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ.Inkább szedj csólánt és veregesd a hátad vele.

babszem képe

@peet97: azt nem tudjuk, de ez a téma már lerágott csont. A másik, büntis cikkben van pár videó belinkelve, nézd meg őket és tisztább lesz ki a hunyó!

babszem képe

Képzeljétek, mi pont Gyula miatt nézzük a retekklubbon a közvetítést. Annyira idegesítően szar a szerencsétlen, hogy a párommal betegre szoktuk röhögni magunkat rajta. Kivéve mikor annyira felidegel, hogy üvöltök a hülyeségétől:))). Ez az igazi mazochizmus:))). Persze nem bánnám ha lecserélnék:).

peet97 képe

De ezért ne vicceljünk már. A második ütközésnél világosan látszik, hogy mennek már szinte egymás mellett és Hamilton egyszerűen ráhúzza az autót Maldonadora. A másik dolog az, hogy mért Maldonado akarna visszavágni? Ő futotta a saját gyors körét és egy nála gyorsabb versenyző megelőzte. Őt nem tartották fel, semmiben nem hátráltatták, nem úgy mint Hamiltont akit valóban hátráltatott Maldonado, de teljesen szabályosan. Ezért kérdem én még egyszer, Maldonado miért akart volna visszavágni?

Foxtrot képe

Aláírom, hogy Gyula nem a legtökéletesebb kommentátor, de még mindig inkább az ő hangját hallgatom, mint Palik visítását, mert amit az az ember az utolsó éveiben művelt, az minden volt, csak nem közvetítés. Hogy jön ahhoz, hogy folyamatosan alázza az egész ország előtt a kollégáját, aki próbál minél többet kihozni magából (még ha nem is mindig sikerül jól)?. Czollner és Wéber egész jó párost alkotnak, Walter Csaba viszont nem igazán illik bele a képbe. Nem hülye, csak nincs meg benne a kellő dinamizmus. De akit a lehető legmesszebb zavarnék el a Forma 1-től, az Gyulai Balázs. Nem tudom, hogy alapból ennyire hülye, vagy talán még rá is játszik, de rohadtul idegesítő. No és a reklámok... az már tényleg több a soknál. Legjobb lenne visszaadni az M1-nek a közvetítés jogát.

lemon_d képe

waltertől sokkal értelmesebbeket lehet hallani és nem rikácsolásokat,esztelen hülyeségeket,folyamatos elnézéseket,fáziskéséseket...

F1Racingteam képe

Öcsém nektek Gyula a legnagyobb bajotok?Gyulával nincs gond ha nem egy ilyen Walter féle puhapöcs van mellette akin el lehet aludni.Gyula pont megfelel, csak kell hozzá Palik vagy Wéber.Amugy sztem sem versenybaleset volt Maldonado bambult:)

Bubu-Kimi képe

Folyamatosan reklamálok az RTL nél írásban, és minden fórumon is. Hasztalan... :-(

lemon_d képe

én írtam egyet most az rtl-re

migi képe

@lemon_d: Már többször írtam,és szerintem nem csak én.De a fülük botját sem mozdítják.

lemon_d képe

írjatok már az rtlklub.hu/forma1 oldalra!ne ide, h nem akrjátok azt az idiótát!!!én se akarom, mert egy szerencsétlen és nem veszi észre magát!higyétek el, ott hatásosabb lesz sztem!!! (nézzétek a bbc-n inkább angol kommenttel)

Bubu-Kimi képe

migi!

Sajnos nincs esélyünk, mert biztosan "kappanhangú gyulám" fogja tönkretenni a közvetítést ismét....
Ma is hang nélkül kell, hogy nézzem....
Bár az utóbbi időben már nem is nézek meg minden futamot, vagy csak részben.

migi képe

Sirva esedezem!Csak ne ez a hebegő-habogó-dadogó fasz collner közvetitse!!!

szeki25 képe

remélem megnyeri most már, megint 2. helyről rajtol egy rb elől :P