Hamilton védelmébe vette a hibázó Vettelt - F1VILÁG.HU

Hamilton védelmébe vette a hibázó Vettelt

HIRDETÉS
Védelmébe vette Sebastian Vettelt a Mercedes Forma-1-es csapatának világbajnoki címvédője, Lewis Hamilton.
Fotó: Scuderia Ferrari

A két versenyző nagyot csatázott a múlt hétvégi Bahreini Nagydíjon, Vettel azonban a küzdelem hevében egy alkalommal megpördült, és miközben Hamilton nyert, ő csak az 5. helyen ért célba.

A ferraris hátránya így két futam után 22 pontra nőtt a tabellán az éllovas Valtteri Bottasszal szemben.

Vettel már tavaly is sokat hibázott, Hamilton azonban a német védelmére kelt.

„Nem olyan dolog ez, ami benne van az ember fejében, mindannyiunkkal megesik” – mondta Hamilton Vettel múlt hétvégi hibájával kapcsolatban.

„Az, hogy négyszeres világbajnok vagy, nem jelenti azt, hogy nem lesznek gyengébb hétvégéid.”

„Ha megnézzük Vettel pályafutását, látható, hogy pazar teljesítményt nyújtott, ezek pedig bőven ellensúlyozzák a gyengébb futamait. Ha például megpördül, az nagyon apróbetűs dolog abban a státuszban, amit ő felhalmozott és létrehozott.”

„Mindig lesz olyan, hogy az ember egyszerűen csak nem találja el az autó beállításait. Ti nem láttok minden részletet abból, amit csinálunk – van, hogy egyszerűen nem működnek a dolgok egy hétvégén. A különbségek pedig nagyon aprók, mégis nagynak tűnnek.”

Hamilton biztos benne, Vettel vissza fog vágni a gyengére sikeredett bahreini hétvége után.

„Nem tudom, a Ferrari autói miért voltak ennyire eltérő tempójúak, de emlékszem, hogy anno én és Nico [Rosberg] is gyorsak voltunk a barcelonai teszteken, aztán magán a versenyen óriási különbségek voltak az autóval. Aztán a következő versenyen megint másképp volt.”

Hirdetés

„Nem tudom, miért történik így, de a mostani Vettel számára is csak egy ilyen alkalom volt. Ő egy világbajnok, egy nagyszerű sportoló. Vissza fog vágni, és keményen fogja nyomni.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!