Hamilton vesztett helyzetből nyerte meg a vb-címet

A Ferrari brazil pilótája, Felipe Massa ugyan megnyerte a Brazil Nagydíjat, ám azzal, hogy Hamilton az utolsó kör utolsó kanyarjában megelőzte a száraz pályára alkalmatos gumikon futó Timo Glock-ot, és bejött az ötödik helyre, bebiztosította magának a vb-címet.

A Ferrari brazil pilótája, Felipe Massa ugyan megnyerte a Brazil Nagydíjat, ám azzal, hogy Hamilton az utolsó kör utolsó kanyarjában megelőzte a száraz pályára alkalmatos gumikon futó Timo Glock-ot, és bejött az ötödik helyre, bebiztosította magának a vb-címet.

Nem is kezdődhetett volna izgalmasabban a mindent eldöntő szezonzáró Brazil Nagydíj, ugyanis a rajt előtti percekben, egyik pillanatról a másikra leszakadt az ég, így a rajtot azonnal tíz perccel eltolták.

Mivel az eső néhány perc alatt elállt, száraz időben, de vizes pályán rajtolt el a mezőny, sima esőgumikon.

A pole pozícióból induló Felipe Massa kiválóan kapta el a rajtot, megtartotta vezető helyét Jarno Trulli előtt, Kimi Raikkönen fordult harmadikként, akit a listavezető Lewis Hamiltont követett a negyedik pozícióban.

Az első kanyarkombinációt követő egyenesben Sebastian Vettel kemény támadást indított az előtte álló Kovalainen ellen, akit ki is fékezett. A McLaren finnje ezzel talajt is vesztett, így Fernando Alonso is elment mellette.

Eközben a hátsó régióban David Coulthard keresztbeállt, és telibe találta Kazuki Nakajimát. A Red Bull Racing skót versenyzőjének utolsó versenye már az első kanyarban véget ért, míg a Williams japánja tovább tudta folytatni a körözést. A hazai közönsége előtt versenyző Nelsinho Piquet is idő előtt befejezte a küzdelmet.

Mivel az ideális íven maradtak a roncsok, a biztonsági autót azonnal pályára küldték, amely a negyedik körben engedte el a mezőnyt.

Az élen nem változott a sorrend, Kovalainen az első kanyarban kifékezte Alonsót, ám az azt követő kanyarkombinációt rosszul vette, így a Renault spanyolja könnyedén visszavette hatodik pozícióját.

Miközben Massa folyamatosan növelte előnyét az élen, Trulli szemmel láthatóan tartotta fel Raikkönent, aki képtelen volt áthámozni magát az olasz pilótán.

Ahogy egyre száradt a pálya, úgy jöttek ki folyamatosan a versenyzők a “slick” gumikért. Az élmenők közül elsőként Massa látogatta meg szerelőit a 10. körben, és nagyon jól tette, ugyanis az őt követők sokat veszítettek.

Egy körrel később az első három, Trulli, Raikkönen, és Hamilton is kiállt a boxba, hogy feltetesse autójára az új gumikat. A Ferrari világbajnoka elment a Toyota olasz pilótája mellett, ám Hamilton nem tudott előrébb kerülni, sőt a korábban már “slick” gumikra váltó Vettel és Alonso is elment mellettük.

Massa az élen maradt, akit Vettel, Alonso, Raikkönen, és nagy meglepetésre az első körökben stratégiát váltó Giancarlo Fisichella követett az első ötben. A McLaren brit versenyzője egy ideig a hetedik helyen tanyázott, ám hamar áthámozta magát Trullin, így feljött a hatodik pozícióba.

A McLaren brit versenyzője azonban csak nagy nehézségek árán tudta megelőzni a lágyabb gumikon futó Fisichellát, aki mögött már feltűnt Timo Glock és Sebastien Bourdais, akik körökön belül szintén elmentek a Force India olasz veteránja mellett.

Massát komoly nyomás alatt tartotta Vettel, aki folyamatosan egy másodpercen belül volt a brazil versenyzőhöz képest. A Toro Rosso pilótáját négy másodperces hátrányban Alonso követte, ám a német az élbolyból elsőként, a 25. körben kiállt a boxba.

Vettel a hatodik helyen folytatta tovább a körözést, ám az új gumikon, a megtankolt autóval fantasztikus időket futott, miközben Massa és Hamilton egymás után szolgáltatta a legjobb időket.

A Ferrari brazil pilótája már hét másodperccel vezetett Alonso, és 21 másodperccel a negyedik pozícióban autózó Hamilton előtt, mikor a 38. körben kiállt tankolni.

Ezzel Alonso ideiglenesen átvette a vezetést, ám két körrel később, Hamiltonnal együtt kiállt a boxba. Miután Raikkönen is teljesítette kiállását, visszaállt a sorrend.

Massa visszavette vezető pozícióját, akit négy másodperccel lemaradva, a remekül taktikázó Vettel követett a második helyen, három másodperccel megelőzve Alonsót, aki mögött tisztes távolságban (10mp) Raikkönen autózott.

A Ferrari finn versenyzője azonban nem ment túl jól a második etapban, így kiállását követően teljesen magára húzta Hamiltont, aki viszont nem kockáztatott és még csak meg sem próbálta befogni a leköszönő világbajnokot.

Az élbolyból Vettel kiállt, hogy teljesítse utolsó kiállását, húsz körrel a vége előtt. A Toro Rosso német versenyzője ezzel visszacsúszott Hamilton mögé az ötödik helyre, ám folyamatosan közeledett a britre.

Tíz körrel a vége előtt Massa tizenkét másodperccel vezetett Alonso előtt, aki mögé rohamléptekben zárkózott fel Raikkönen. Hamilton óvatos tempóban a negyedik helyen tanyázott, ám Vettel folyamatosan támadta.

Ahogy Spában, itt is Heidfeld volt az első, aki bepróbálkozott, és feltetette autójára az intermediate abroncsokat, ugyanis hat körrel a vége előtt elkezdett szemerkélni az eső. Az élmenők is szép sorban jöttek ki a boxba.

Utolsóként az élen autózó Massa tetette fel autójára az intermediate abroncsokat, ám vissza tudott érni az első pozícióba. Glock úgy döntött, nem kockáztat, és a száraz aszfaltra alkalmatos gumikon marad kint a pályán.

Hamilton ezzel visszacsúszott az ötödik helyre, ám közvetlenül mögötte ott haladt Vettel, aki folyamatosan támadta a brit versenyzőt, és végül el is ment mellette.

Ekkor úgy tűnt, hogy Massa nyeri meg a vb-címet, ugyanis Hamilton nem tudta tartani a lépést az előtte haladó némettel, ám az utolsó kör utolsó kanyarjában elment a belassuló Timo Glock mellett, ezzel behozva autóját az ötödik helyre, mellyel egy pontos előnnyel bebiztosította magának a világbajnoki címet.

Brazil Nagydíj, verseny:

 1.  Massa         Ferrari               (B)  1h34:11:435
 2.  Alonso        Renault               (B)  +    13.298
 3.  Raikkonen     Ferrari               (B)  +    16.235
 4.  Vettel        Toro Rosso-Ferrari    (B)  +    38.011
 5.  Hamilton      McLaren-Mercedes      (B)  +    38.907
 6.  Glock         Toyota                (B)  +    44.368
 7.  Kovalainen    McLaren-Mercedes      (B)  +    55.074
 8.  Trulli        Toyota                (B)  +  1:08.433
 9.  Webber        Red Bull-Renault      (B)  +  1:19.666
10.  Heidfeld      BMW Sauber            (B)  +     1 kör
11.  Kubica        BMW Sauber            (B)  +     1 kör
12.  Rosberg       Williams-Toyota       (B)  +     1 kör
13.  Button        Honda                 (B)  +     1 kör
14.  Bourdais      Toro Rosso-Ferrari    (B)  +     1 kör
15.  Barrichello   Honda                 (B)  +     1 kör
16.  Sutil         Force India-Ferrari   (B)  +     2 kör
17.  Nakajima      Williams-Toyota       (B)  +     2 kör
18.  Fisichella    Force India-Ferrari   (B)  +     2 kör

Leggyorsabb kör:Massa, 1:13.376

Kiesők:

Piquet        Renault               (B)    1
Coulthard     Red Bull-Renault      (B)    1

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!