Megosztás:

Hamiltoné a pole a kaotikus időmérőn, a Ferrarik a fasorban sincsenek!

Hamilton beállította Michael Schumacher pole pozíciós rekordját.
Hamilton beállította Michael Schumacher pole pozíciós rekordját. © Mercedes AMG Petronas Motorsport

Lewis Hamilton rajtolhat az élről az Olasz Nagydíjon, miután a kaotikusra sikerült esős időmérő edzésen nem talált legyőzőre. Bár a brit mögött a Red Bullok végeztek, üntetésük miatt a 2. helyről Lance Stroll rajtolhat majd.

A kvalifikáció a tervezett időben, 14 órakor elkezdődött Monzában – annak ellenére, hogy az eső folyamatosan esett, a versenyzők pedig alig negyed órát tudtak körözni a harmadik szabadedzésen.

A vizes pályán aztán már pár perc után megtörtént a baj: Romain Grosjean hajtott rá egy vízátfolyásra a célegyenesben, és elveszítette uralmát az autója felett, mely így a korlátnak csapódott.

A francia szerencsére nem sérült meg, a versenyirányítás azonban azonnal félbeszakította az időmérő edzést, mely a folyamatosan szakadó eső miatt csak bő két és fél órával később tudott folytatódni.

A versenyzők kezdetben esőgumikkal gurultak pályára, majd hamarosan felkerülhettek az intermediate-abroncsok is.

Az időmérő edzés végére aztán újra rákezdett az eső, ám többeket - köztük a két Mercedest - még intermediate-abroncsokkal küldtek pályára. Hamarosan biztossá vált azonban, hogy az egyre rosszabbodó körülmények miatt esőgumikra lesz szükség a Q3-ban.

A folyamatosan változó körülmények közepette végül Lewis Hamilton bizonyult a leggyorsabbnak, aki mögött a két Red Bull, Daniel Ricciardo, valamint Max Verstappen végzett a 2. és 3. helyeken. Mivel az osztrák istálló versenyzői rajtbüntetést kapnak, az első rajtsorból Lance Stroll, míg a 3. helyről Esteban Ocon startolhat majd.

A Mercedes másik versenyzője, Valtteri Bottas csak 6. lett, de a rajtbüntetések miatt 2 helyet előrelép majd, akárcsak a két Ferrari párosa, mely rendkívül gyengén szerepelt az időmérő edzésen.

Hazai közönségük előtt Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel az 5. és a 6. helyekről indulhatnak, mögöttük pedig Felipe Massa és Lance Stroll várhatják a piros lámpák kialvását.

Az időmérő edzés eredménye: eredmeny
MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Az eső alaposan keresztülhúzta a Forma-1-es csapatok számításait Monzában, Romain Grosjean...

Hozzászólások

( komment)