Hamiltonnak is a szél okozott gondot

Versenytársaihoz hasonlóan Lewis Hamilton sem szállt ki boldogan autójából a második szabadedzésen Barcelonában.


Versenytársaihoz hasonlóan Lewis Hamilton sem szállt ki boldogan autójából a második szabadedzésen Barcelonában.

Hamilton ugyan az első szabadedzésen második, a másodikon pedig első lett, nem volt elégedett a mai napi teljesítményükkel. A brit pilóta elmondta, a Mercedes egyensúlyával voltak gondjai, ennek legfőbb oka talán a szél lehetett.

„Nem vagyok boldog az autó egyensúlya miatt, és nem teljesen világos számomra, hogy mi ennek az oka. Az autó nem viselkedett konstans módon egy körön. Megkockáztatom, hogy ez a különböző erősségű szél miatt volt.”

„Egyes helyeken nagyon erős a szél, máshol szélcsend volt. Ez a versenyző számára azt jelenti, hogy egyszer alul-, máskor túlkormányzott lett az autó. A pálya egyes részein az autó tökéletesen működik, a következő körben pedig ez megszűnik. Hogyan tudnánk így racionálisan értékelni?”

Hamilton elmondta, az említett problémák miatt nem tudják pontosan, hogy az autó valójában milyen teljesítményre lenne képes.

„Olyan, mintha a kezdetek kezdetén lennénk, Ausztráliában. Az autó viselkedése nagyon különböző és kiszámíthatatlan, így nehéz értékelni azt.”

Rosberg az első szabadedzésen megelőzte csapattársát – Hamilton biztos benne, hogy szoros harcot fognak vívni német márkatársával.

„Nincs kétségem afelől, hogy gyors lesz. Nekem pedig gyorsabbnak kell lennem nála” – mondta a brit.

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!