Hamiltont nem győzte meg a McLaren teljesítménye

Lewis Hamilton egyelőre nincs megelégedve versenyautója teljesítményével, ám bízik abban, hogy az éjszaka folyamán elvégzett módosításokkal, sokkal eredményesebbek lesznek majd a hétvége további részében Szingapúrban.

Lewis Hamilton egyelőre nincs megelégedve versenyautója teljesítményével, ám bízik abban, hogy az éjszaka folyamán elvégzett módosításokkal, sokkal eredményesebbek lesznek majd a hétvége további részében Szingapúrban.

A McLaren brit versenyzője a hetedik helyen végzett a második szabadedzésen, ahol utolsó mért körét nem tudta befejezni a forgalom miatt. Bár az MP4/24-es modell vélhetően jobb eredmény elérésére is képes lett volna, Hamilton nincs megelégedve az eddig látottakkal.

“Még mindig nincs meg a megfelelő sebességem bizonyos helyeken, szóval még dolgoznunk kell” – mondta.

“Az edzések egy kicsit felemásak voltak számomra, igazából nem voltak komoly problémáim, de nem voltam olyan gyors, mint amiben bíztam.”

“Azonban a mai nap nem annyira fontos, és ha holnap már tisztább lesz a pálya, akkor többet fogunk tudni a gumikról. Az adatok kielemzése most a feladatunk, illetve az, hogy javítsunk az autó teljesítményén, és lejjebb vigyük a köridőket holnapra.”

Csapattársa, Heikki Kovalainen sokkal magabiztosabban nyilatkozott az első edzésnap után, ami nem csoda, hiszen a harmadik helyen zárta a második tréninget, nem sokkal lemaradva az előtte végzőktől.

“Nagyon elégedett vagyok” – mondta. “Nem voltak problémáim a mai napon, és szerintem sokat javultunk az edzések között. Mindkét gumikeverék jónak tűnik, ami szintén optimizmusra adhat okot a hétvége további részére.”

“Biztos vagyok abban, hogy az éjszaka folyamán javulunk, és holnap még jobban leszünk, de a többiek is gyorsnak tűnnek ezen a pályán, így nem lesz egyszerű számunkra ez a hétvége.”

A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh szerint jó formában vannak, de az eddig látottak alapján azt gondolja, hogy ismét visszatérnek azok az idők, mikor a Brawn és a Red Bull versenyzői vívnak csatát az első pozíciókért.

“Bár úgy tűnik, nem csak mi szenvedünk a túlkormányozottság miatt, eddig minden jel arra utal, hogy a Brawn és a Red Bull autói fogják diktálni a tempót ezen a hétvégén” – mondta a szakember.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!