Hamiltont nem izgatja Ron Dennis nyilatkozata - F1VILÁG.HU

Hamiltont nem izgatja Ron Dennis nyilatkozata

HIRDETÉS

Lewis Hamilton nem tulajdonít különösebb jelentőséget Ron Dennis nyilatkozatának, miszerint a McLaren fogja diktálni a feltételeket, mikor megkezdi a tárgyalásokat új szerződéséről.


Lewis Hamilton nem tulajdonít különösebb jelentőséget Ron Dennis nyilatkozatának, miszerint a McLaren fogja diktálni a feltételeket, mikor megkezdi a tárgyalásokat új szerződéséről.

A brit pilóta jelenleg is érvényes szerződése az év végén lejár, azonban minden jel arra utal, hogy hosszabbítani fog csapatával, mást nagyon nem is tehetne, hiszen az élcsapatoknál a helyek már elkeltek – kivéve talán a Ferrari, de Alonso csapattársa biztosan nem lesz.

A McLaren korábban már jelezte, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben olyan jól fizető szerződést nem fog tudni kötni Hamilton, mint amilyennel jelenleg rendelkezik.

Dennis, a McLaren Group elnöke a BBC-nek adott interjújában elmondta, hogy véleménye szerint Hamilton hosszabbítani fog 2013-ra, azonban nem ő, hanem csapata fogja diktálni a feltételeket.

„Semmi okot nem látok arra, hogy Lewis ne a mi autónkat vezetné a jövőben” – mondta. „A legutóbbi alkalommal, mikor láttam a szerződést, én fizettem. Arra számítok, hogy jövőre is McLaren versenyző marad.”

Hamilton csak ennyit mondott erre: „Nem tudom, hogy Ron mit nyilatkozott, így azt sem tudom, mi a kérdés. Egyelőre semmit nem szeretnék kommentálni. Nekem teljesen mindegy, hogy mit mond. Az én főnököm Martin (Whitmarsh). Nyugodt vagyok, aztán majd tárgyalni fogunk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!