Három figyelmeztetés után rajtbüntetés

Brit sajtóértesülések szerint a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a Brit Nagydíjtól kezdődően büntetéssel sújtja azokat a versenyzőket, akiket egy évad során legalább háromszor kell figyelmeztetésben részesíteni.


Brit sajtóértesülések szerint a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a Brit Nagydíjtól kezdődően büntetéssel sújtja azokat a versenyzőket, akiket egy évad során legalább háromszor kell figyelmeztetésben részesíteni.

Az elmúlt hétvégi Spanyol Nagydíjat követően Lewis Hamilton, Jenson Button és Mark Webber is megrovást kapott, miután Heikki Kovalainen balesetekor figyelmen kívül hagyták a sárga zászlós jelzést: a szankció ezzel azonban ki is merül, tehát gyakorlatilag a fent megnevezett versenyzőknek semmiféle hátránya nem származott az esetből, erre a problémára pedig már az elmúlt évek során is többször figyelmeztettek a versenyzők.

Éppen ezért a sportot irányító testület komoly változtatást szeretne eszközölni, mely a neves F1-es szakíró, Adam Cooper szerint már a Brit Nagydíjtól megvalósulhat. Cooper úgy értesült, azok a versenyzők, akik legalább kétszeres visszaesőnek számítanak – tehát legalább háromszor kaptak megrovást –, öt rajthelyes büntetéssel kell, hogy számoljanak.

A tervezetet már az FIA Sport Munkacsoportja is megvitatta, ám az F1 Bizottság jóváhagyása után csak a Motorsport Világtanács (WMSC) fogja véglegesíteni a szabálymódosítást.

Ha a szabálymódosítást jóváhagyják – ami Cooper szerint mindössze formaság -, akkor a szezon eddig eltelt részében megrovást kapott versenyzők figyelmeztetéseit a szövetség semmisnek tekinti, így mindenki „nulláról indul”.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!