Az irányító testület úgy döntött, hogy eredeti tervével ellentétben, csak az európai szezon első állomásának helyet adó Spanyol Nagydíjtól tiltja be a külső tükrök használatát, miután több csapat is jelezte, hogy a következő versenyig nem tudja elvégezni a szükséges módosításokat.
Az FIA csütörtökön jelentette be, hogy biztonsági megfontolásból betiltja a külső tükröket az F1-ben, és azokat a két hét múlva megrendezésre kerülő Kínai Nagydíjon már nem lehet használni.
A szövetség azt követően döntött az elrendezés betiltása mellett, hogy az elmúlt versenyeken többen is arra panaszkodtak, hogy a kívülre került tükrök használhatatlanok, és ezért is vannak a feltartások.
Az Autosport úgy tudja, hogy az FIA haladékot adott a csapatoknak, mert egyesek arra panaszkodtak, hogy mivel a következő versenyig nem szállítják vissza Európába autóikat, csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem tudják megoldani a módosítást.
A külső tükrök betiltása egyébként komoly kihatással van az autók aerodinamikájára, és a bajnokság két éllovasát, a Ferrarit illetve a Red Bull Racinget is érinti.
Éppen ezért nagy valószínűséggel az említett két alakulat lobbizott a legkeményebben azért, hogy még néhány hét haladékot adjon az FIA.
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(2 komment)@irvine87: szerintem jól tették, hogy betiltották
ha nem látja, hogy jön vki mögötte akkor nincs mit tenni
a csapat meg nem fog minden másodpercbe rászólni a fülére "te figyelj már, megint jönnek mögötted"
amúgy meg eddig a feltartások mindig büntetve lettek, a probléma meg főleg q1-ben történtek amikor sok autó volt a pályán, a versenyen a pályabírók pedig megoldják a kék zászlóval arról nem tehetnek, hogy esetleg a pilóta nem jó ritmusban engedi el versenytársát
nem tom te mit szólnál ha semmit nem látnál a visszapillantó tükörbe mikor éppen autót vezetsz
szerintem nem kellett volna betiltani a kulso tukroket, hanem a feltartasert kellene buntetni es azt a mentseget pedig ne fogadjak el hogy a tukrok miatt.. es akkor majd a csapatok maguktol atepitik a tukroket hogy hasznalhato is legyen.vagy ha nem, akkor csapatradio is letezik