Haryanto reméli, visszaszerzi ülését - F1VILÁG.HU

Haryanto reméli, visszaszerzi ülését

HIRDETÉS

A Manor csapatánál nemrégiben versenyzői ülését vesztő Rio Haryanto azt reméli, hamarosan ismét versenyezhet majd a Forma-1-ben.


A Manor csapatánál nemrégiben versenyzői ülését vesztő Rio Haryanto azt reméli, hamarosan ismét versenyezhet majd a Forma-1-ben.

A brit kiscsapat nemrég jelentette be, hogy az indonéz versenyző helyét az augusztus végi Belga Nagydíjtól kezdve Esteban Ocon veszi át.

Haryantónak a hírek szerint 7 millió eurót kellett volna letennie az asztalra, hogy versenyezni tudjon a szezon második felében, az ifjú pilóta támogatóinak – köztük az indonéz kormánynak – azonban nem sikerült összeszedniük ezt az összeget.

„A sportminiszter csalódott a döntés miatt, mivel a Manor versenyigazgatója, Dave Ryan februárban azt ígérte, hogy Rio Haryanto az egész szezonban versenyezhet” – mondta Jakarta Globe, az indonéz kormány egyik szóvivője, hangsúlyozván, hogy ettől függetlenül „megértik” a csapat döntését.

A 23 esztendős Haryanto – aki a továbbiakban tartalékversenyzőként tevékenykedik a Manornál – pedig hálás a csapatnak.

„Ami azt illeti, sokat segítettek azzal, hogy engedtek versenyezni a Német Nagydíjon. A rendelkezésre álló kerettel csak a Magyar Nagydíjig tudtam volna szerepelni” – mondta az ifjú pilóta.

„Ami azt illeti, a tartalékversenyzői feladatokat nem állandó jelleggel kell ellátnom. De bízom abban, hogy minden versenyen ott lehetek a csapattal.”

Arra a kérdésre, hogy mik a céljai a továbbiakban, Haryanto kifejtette: „Bízom abban, hogy visszatérhetek a pályára versenyzőként.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!