Hátrébb rangsorolják a McLaren versenyzőit

Ahogy arra számítani is lehetett, a McLaren versenyzői, Lewis Hamilton és Heikki Kovalainen öt hellyel hátrébbról kezdhetik majd meg a Maláj Nagydíjat, miután a sportfelügyelők szerint is feltartották riválisaikat az időmérő utolsó perceiben.

Ahogy arra számítani is lehetett, a McLaren versenyzői, Lewis Hamilton és Heikki Kovalainen öt hellyel hátrébbról kezdhetik majd meg a Maláj Nagydíjat, miután a sportfelügyelők szerint is feltartották riválisaikat az időmérő utolsó perceiben.

Azt követően, hogy Heidfeld és Alonso is arra panaszkodott, hogy feltartották őket az időmérő edzés utolsó körében, a sportfelügyelők beidézték a McLaren versenyzőit egy meghallgatásra.

Az élmenők többsége – az esőtől tartva – már a szokásosnál előbb befejezte az időmérő edzést, majd lelassított, hogy szépen lassan, a lehető legkevesebb üzemanyagot elégetve, visszatérjen a boxba.

Azonban mások még ekkor teljesítették utolsó mért körüket, és mind Heidfeld, mind Alonso úgy érezte, feltartották őket a McLaren versenyzői, akik valamilyen érthetetlen okból kifolyólag éppen az ideális íven haladtak.

Többórás megbeszélés és egyeztetés után, a sportfelügyelők végül döntöttek: a McLaren versenyzői bűnösek, így büntetést érdemelnek.

A McLaren sajtószóvivője megerősítette, hogy a két versenyzőt öt hellyel hátrébb rangsorolják a rajtrácson, így Kovalainen a nyolcadik, Hamilton pedig a kilencedik helyről vághat majd neki a vasárnapi megmérettetésnek.

A wokingiak nem élnek a fellebbezés lehetőségével.

A BMW Sauber lengyel versenyzője, Robert Kubica, aki a McLaren versenyzői mögül figyelte az esetet, úgy gondolja, hogy Alonso sokkal szerencsétlenebb volt, mint csapattársa, Heidfeld.

“Tisztán látszott, hogy Alonso rengeteget vesztett a manőverrel, hiszen Kovalainen az ideális íven maradt. Nick egy kicsit szerencsésebb volt, mert mindez a fékzóna előtt történt, így még a kanyar előtt vissza tudott térni az ívre. Azonban Alonsónak a belső íven kellett fékeznie, így rengeteg időt veszíthetett. Veszélyes volt a helyzet” – mondta Kubica, aki ezzel Trulli mellől, a negyedik helyről rajtolhat.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!