Haug nem bánja, ha Hamilton kockáztat a hajrában

A Mercedes-Benz sportigazgatója, Norbert Haug elmondta, annak ellenére sem fogja megtiltani Lewis Hamiltonnak, hogy bármiféle kockázatot vállaljon a szezon utolsó két versenyén, hogy a brit versenyző, agresszív vezetési stílusa miatt bajba került Japánban.

A Mercedes-Benz sportigazgatója, Norbert Haug elmondta, annak ellenére sem fogja megtiltani Lewis Hamiltonnak, hogy bármiféle kockázatot vállaljon a szezon utolsó két versenyén, hogy a brit versenyző, agresszív vezetési stílusa miatt bajba került Japánban.

Hamilton higgadtan készült a hétvégi versenyre, folyamatosan azt hangoztatta, hogy óvatos lesz, és nem bocsátkozik kockázatos manőverekbe, ugyanis elsődleges célja a pontszerzés, és nem a futamgyőzelem.

Ennek ellenére a brit pilóta már az első kanyarban hihetetlen agresszivitásáról tett tanúbizonyságot Fujiban, ahol kis híján mindkét Ferrarit kilökte, amiért egy áthajtásos büntetéssel “jutalmazták”.

A McLaren pilótája a második körben már Massát támadta az ötödik pozícióért, akivel – a sportfelügyelők szerint a brazil hibájából – összeütközött, és kipördült.

Bár Hamilton elkerülhette volna a kalamajkát az első kanyarban, ha hagyja Raikkönent és megelégszik azzal, hogy “csak” a második helyen fordulhat a célegyenes végi fordítóban, Haug osztja a McLaren csapatfőnöke, Ron Dennis, és vezérigazgatója, Martin Whitmarsh véleményét, és elmondta, Hamilton továbbra is úgy vezethet, ahogy csak óhajt.

“Először is hadd szögezzem le, hogy mindannyian felnőttek és sportemberek. Nem kisiskolásokról beszélünk, akiknek meg kellene mondani, hogy mit szabad és mit nem szabad csinálniuk. Tanácsokat adunk, de neki kell meghoznia a saját döntését, ahogy azt meg is teszi” – mondta Haug.

“Minden esélyünk megvolt arra, hogy növeljük előnyünket, de nem tudtuk megtenni. Hét pontos előnnyel érkeztünk meg Japánba, most pedig öt ponttal vezetünk két futammal a szezon vége előtt, így arányaiban nagyobb az előnyünk.”

“Nem történt tragédia, éppen ezért nem is szabad pánikba esnünk. Biztos vagyok abban, hogy az adott milliszekundumban nem úgy ítélte meg a dolgot, hogy az ilyen kockázatos lenne.”

Haug továbbá azt is elmondta, hogy ha Massa nem löki ki Hamiltont, akkor versenyzőjük a hetedik hely környékén végezhetett volna, és hatalmas csatát vívhatott volna legnagyobb ellenfelével, a Ferrari braziljával.

“A hetedik hely környékén végezhetett volna, ha nem lökik ki, és akkor egy tiszta verseny lett volna közöttük. Jó lett volna, ha mindkét versenyző ezekben a pozíciókban marad, mert akkor nagy csatának lehettünk volna szemtanúi” – magyarázta a német szakember, aki kollégáihoz hasonlóan, értetlenül áll Hamilton – az első kanyarban történtekért kiszabott – büntetése előtt.

“Nem értem, mi volt a gond. Kétség kívül egy nagyon optimista manőver volt, de ugyanez elmondható Felipe magyarországi rajtjáról is.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!