Heidfeld az időmérőn javítana

Az időmérő edzéseken javítana a Renault versenyzője, Nick Heidfeld, ebben az esetben ugyanis sokkal jobb eredményeket érhetnének el a vasárnapi versenyeken – árulta el a német pilóta a csapat hivatalos weboldalának nyilatkozva.


Az időmérő edzéseken javítana a Renault versenyzője, Nick Heidfeld, ebben az esetben ugyanis sokkal jobb eredményeket érhetnének el a vasárnapi versenyeken – árulta el a német pilóta a csapat hivatalos weboldalának nyilatkozva.

Heidfeld elárulta, elégedett a Török Nagydíjon elért hetedik hellyel, hiszen a csapat versenygépe egész hétvégén jó tempót mutatott, ám bőven van még hová fejlődni.

„Az isztambuli verseny jó volt, megfelelő volt a tempónk és összességében megvolt a sebességünk ahhoz, hogy az élcsapatokkal versenyezzünk” – mondta a német.

„Ha erős időmérőink lennének, akkor egyértelműen jó esélyeink lennének vasárnaponként. Ez az, amire most leginkább összpontosítok.”

A rutinos sofőr hozzátette, továbbra is agresszív fejlesztési stratégiát követnek, így Barcelonába is komoly újításokkal érkeznek, melyektől komoly előrelépést várnak.

„Ezúttal is lesznek fejlesztéseink, melyek segítenek majd abban, hogy javítsunk a teljesítményünkön. Ez mind része egy agresszív fejlesztési stratégiának. Emellett gyorsan bevethetjük ezeket az eszközöket, hiszen az egész csapat kiválóan ismeri a pályát, és azok a csapatok, melyek szimulátort használnak, nem lesznek túlzott előnyben.”

Heidfeld elmondta, a gumik ezen a hétvégén is kulcsszerepet játszhatnak majd, a Renault azonban jó helyzetben van, hiszen autója kíméletesen bánik a Pirelli abroncsaival.

„Ami jó dolog, hogy az R31-es versenygép meglehetősen jól bánik a Pirelli gumijaival más csapatok autóival összehasonlítva, ez pedig komoly pozitívum. Azt hiszem, az autó általános használata során a versenyzők javíthatnak a gumihelyzeten, de ami a legfontosabb, hogy jól legyen beállítva a versenygép. Ha az autó jól fel van készítve, akkor jó helyzetbe kerülhetünk.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!