Heidfeld elismeri, túl sokat hibázott pénteken - F1VILÁG.HU

Heidfeld elismeri, túl sokat hibázott pénteken

HIRDETÉS

Nem alakult túl jól a Kínai Nagydíj pénteki edzésnapja a Renault német versenyzője, Nick Heidfeld számára.


Nem alakult túl jól a Kínai Nagydíj pénteki edzésnapja a Renault német versenyzője, Nick Heidfeld számára.

A rutinos sofőr az első és a második szabadedzésen is kicsúszott a pályáról, mely miatt ezúttal sem tudtak sok időt a pályán tölteni.

Heidfeld ennek ellenére bizakodó, hiszen Malajziában sem remekeltek pénteken, vasárnap azonban mégis dobogóra állhattak.

„A mai nap nyilvánvalóan nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, miután kicsúsztam az első edzésen, majd ugyanezt megtettem a másodikon is, ráadásul mindkettő az én hibám volt” – mondta Heidfeld.

„Remélem, hogy ez jó ómen, mert Malajziában szintén nem tudtunk sokat körözni pénteken, aztán mégis jó eredményt értünk el. Figyelembe véve, hogy csupán 5 kört tettem meg az első tréningen, meglepődtem, mennyire gyors voltam, hiszen mindketten a legjobb tíz között végeztünk.”

Heidfeld hozzátette, bőven van még potenciál az R31-es versenygépben.

„Ennél még több van az autóban, de a különbség egy kicsit nagyobb, mint reméltük. Mint vártuk, gyorsabb köröket értünk el a lágyabb keverékkel, mint a keményebbel, ám az pozitív dolog, hogy mindkettőt jól tudtuk kezelni.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Heidfeld elismeri, túl sokat hibázott pénteken
Verstappen: Az időmérőre sikerült még jobbá tennünk az autót
Sainz megoldotta, hogy ne érje túl nagy ütés a Ferrarit
Hamilton hibázott, esőben bízik a versenyen
Alonso büszke az Aston Martinra, miután megszerezte a harmadik rajthelyet
Verstappené a pole, Alonso a 3. helyről rajtol Kínában!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!