Heidfeld második helye métereken múlott - F1VILÁG.HU

Heidfeld második helye métereken múlott

HIRDETÉS

Nick Heidfeld bevallotta, hogy már útban volt szerelői felé, mikor az utolsó pillanatban úgy döntött, mégsem áll ki intermediate abroncsokért, ugyanis egyre jobban elkezdett szakadni az eső, ami miatt végül félbeszakították a futamot.

Nick Heidfeld bevallotta, hogy már útban volt szerelői felé, mikor az utolsó pillanatban úgy döntött, mégsem áll ki intermediate abroncsokért, ugyanis egyre jobban elkezdett szakadni az eső, ami miatt végül félbeszakították a futamot.

A BMW Sauber versenyzője volt az egyedüli a mezőnyben, aki mindössze egyszer tett látogatást a boxban a Maláj Nagydíjon.

Heidfeld nehéz autóval indult, így az utolsók között állt ki tankolni a mai futamon. Mivel akkor már szemerkélt az eső, a csapat azonnal esőgumikat tett fel autójára, ami először rossz döntésnek bizonyult, mivel nem kezdett el úgy szakadni, ahogy arra számítottak.

A német versenyző szenvedett az esőgumikon, az időközben intermediate gumikra váltó ellenfelei könnyedén mentek el mellette, így tudta, nincs más választása, ismét ki kell állnia a boxba, ám hirtelen – szerencséjére – rázendített az eső.

“Nagyon nehéz volt döntéseket hozni ilyen körülmények között” – mondta Heidfeld. “Nem volt tökéletes a gumiválasztás. Azonnal az extrém esőgumikat tettük fel, mert arra számítottunk, hogy szakadni fog az eső.”

“Aztán a csapat közölte velem a rádión, hogy hatalmas eső várható, de én azt mondtam nekik, hogy az intermediate gumik gyorsabbak lennének most. Amint utasítást adtak arra, hogy álljak ki, elkezdett szakadni az eső.”

“Mindössze 200 méterre voltam a boxutca bejáratától, mikor mondtam nekik, hogy nem, mégsem állok ki, és kint maradok, mert egyre jobban esik az eső. Az elején próbáltam spórolni a gumikkal, néhányan könnyedén elmentek mellettem az extrém esőgumikon, de tudtam, ha még jobban rázendít az eső, kint maradhatok.”

“Azonban még így is nagyon gyorsan elszálltak a hátsó abroncsaim, szinte teljesen sima volt a felületük, és mikor elkezdett még jobban esni, minden erőmmel azon voltam, hogy pályán tudjam tartani az autómat” – tette hozzá Heidfeld, aki Jenson Button mögött, a második helyen fejezte be a Maláj Nagydíjat.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!