Heidfeld még nem mutatta meg valós erejét - F1VILÁG.HU

Heidfeld még nem mutatta meg valós erejét

HIRDETÉS

Nick Heidfeld elégedetten nyilatkozott a Szingapúri Nagydíj pénteki edzéseit követően, mert úgy érzi, hogy minden tervezett munkát sikerült elvégeznie, és eddig minden a legnagyobb rendben halad visszatérő versenyén a Forma-1-ben.


Nick Heidfeld elégedetten nyilatkozott a Szingapúri Nagydíj pénteki edzéseit követően, mert úgy érzi, hogy minden tervezett munkát sikerült elvégeznie, és eddig minden a legnagyobb rendben halad visszatérő versenyén a Forma-1-ben.

A német pilóta a szezon hátralévő részében a Sauber istállót erősíti majd, miután a csapat úgy döntött, hogy meneszti Pedro de la Rosát, aki nem hozta azokat az eredményeket, amit vártak volna tőle.

Heidfeld – aki pénteken próbálhatta ki először az idei versenygépet – azonnal felvette a ritmust, tartani tudta a tempót csapattársával, Kamui Kobayashival, és mindössze egy tizedmásodperccel lemaradva mögötte, a 13. helyen végzett.

„Tekintve, hogy még csak ez volt az első napom a csapattal, és most vezethettem először az idei versenygépet, elégedett lehetek a látottakkal” – mondta. „Nagyon élveztem a vezetést.”

„Egy kicsit nehéz volt az elején, mert a pálya vizes volt, de megpróbáltam könnyedén venni, és arra hajtottam, hogy a lehető legtöbb kört megtegyem.”

„A második edzésre változtattunk néhány dolgot, de az mindenki számára világos, hogy két edzés nem elég ahhoz, hogy mindent kielemezzünk. Több olyan terület van, ahol fejlődést tudunk még elérni a beállításokkal, és olyan területek is vannak, amiből még többet is ki tudok majd hozni.”

„Ami a pályát, illetve a puklikat illeti, javult a helyzet a tavalyi évhez képest.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!