Megosztás:

Heidfeld mindent megtesz a visszatérésért

A német versenyző még nem mondott le a Forma-1-ről.
A német versenyző még nem mondott le a Forma-1-ről. © GEPA Pictures

Azt követően, hogy a Renault az elmúlt hónapban megvált tőle, Nick Heidfeld mindent megtesz azért, hogy ismét visszatérjen a Forma-1-be.

A német versenyző a Belga Nagydíjat megelőzően veszítette el versenyzői ülését az enstone-i alakulatnál, miután az bejelentette, hogy a továbbiakban a Vitaly PetrovBruno Senna párossal folytatja a világbajnoki küzdelmeket.

Ugyan nem sok lehetősége van arra, hogy versenyzői üléshez jusson, Heidfeld saját bevallása szerint mindent megtesz a visszatérésért.

„Rendkívüli módon bízom abban, hogy sikerül biztosítani egy ülést. Nem sok áll rendelkezésre a jövő évre, de dolgozunk rajta” – fogalmazott a rutinos sofőr az Autosportnak.

„Már most vannak támogatók, akik érdeklődnek. Viszont ha ez az elsődleges szempont ahhoz, hogy vezethessek, akkor valószínűleg nem tudok harcba szállni olyasvalakivel, aki milliódolláros támogatást élvez.”

Heidfeld utolsó teljes szezonját még 2009-ben teljesítette a BMW színeiben, a következő esztendőben a Mercedes GP tartalékosa volt, majd az idény végén csatlakozott a Sauber alakulatához.

A 2011-es szezont megelőzően azért csatlakozott a Lotus Renaulg GP csapatához, mert Robert Kubica súlyos balesetet szenvedett februárban, így nem tudta vállalni a szereplést az idei bajnokságban.

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(6 komment)
F1_Fun_F_es_RB képe

@F111: bari helyere mehetne massa, massa helyere perez, perez helyere meg egy ujabb remenyseg...

F111 képe

A Williamsbe beférne Bari helyére...

Mr pipuka képe

Hahó öcsi ,itt vannak a fiatalok.Tessék átdni a a stafétát!!

Babybogyo86 képe

12 év alatt 0 győzelem. 0 szponzor. Nem jó ajánlólevél, legalábbis nálam.

Serkocos képe

Szerintem is! Ott jobban megbecsülnék a tapasztalatát, tehetségét. A F1-ben már nem terem neki babér.

McLaren fan képe

Inkább a DTM való neki jövőre ugyis beszáll a BMW az egyik kocsit megkaphatná.