Heidfeld Raikkönen előtt a teszt nyitónapján - F1VILÁG.HU

Heidfeld Raikkönen előtt a teszt nyitónapján

HIRDETÉS

A BMW Sauber német versenyzője, Nick Heidfeld végzett az élen ez e heti tesztprogram első napján a spanyolországi Barcelonában, ahol először és egyben utoljára készül együtt a teljes mezőny az idei szezonra.

A BMW Sauber német versenyzője, Nick Heidfeld végzett az élen ez e heti tesztprogram első napján a spanyolországi Barcelonában, ahol először és egyben utoljára készül együtt a teljes mezőny az idei szezonra.

Bár az F1.09 nem remekelt az eddigi teszteken, Heidfeld 1:20.339-es idejével több, mint fél másodpercet adott a mögötte befutó Kimi Raikkönennek (Ferrari), akit nem sokkal lemaradva Jarno Trulli követett a Toyotával a harmadik helyen.

A negyedik pozícióban Jenson Button végzett az egykori Honda Racing istálló, a Brawn GP színeiben.

A brit pilóta fantasztikusan kezdett – vélhetően egy korai PR körrel – és 1:21.140-es idejével sokáig vezette a mai tréninget.

“Egy kiváló első nap volt a BGP 001-ben az új csapat, a Brawn GP színeiben” – mondta Button. “Először is köszönetet szeretnék mondani a csapat összes tagjának azért a kemény munkáért, ami lehetővé tette számunkra, hogy most itt lehessünk.”

“Egy pozitív nyitónapon vagyunk túl első kollektív tesztünkön, ahol összesen 82 kört sikerült teljesítenünk, ami már önmagában is kiváló eredmény. Volt egy kisebb problémánk a váltóval a délután, de tudtuk, hogy a kevés pályán töltött idő miatt elő fognak jönni megbízhatósági problémák. Szerencsére ez egy kisebb hiba volt, így könnyen orvosolni tudtuk. Még csak az elején vagyunk, de úgy gondolom, hogy ez egy pozitív kezdése volt a felkészülésünknek.”

A BGP 001-es kódszámot viselő modell egy teljesen új diffúzor elrendezéssel gördült pályára, melyet a pénteki silverstone-i privát tesztről készült sajtófotókon nem lehetett látni. Az új autó első szárnya is más, mint a többieké, kisebb légterelő elemek kaptak rajta helyet, amin sokaknak megakadt a szeme.

Nelson Piquet az ötödik lett a Renault-val, ami jó eredménynek mondható, hiszen eddig igencsak gyengén szerepelt a teszteken.

A brazil versenyző mögött Sebastien Bourdais végzett az új Toro Rossóval, amit ma mutatott be nyilvánosan a faenzai alakulat, miután a múlt héten, egy privát teszten már bejáratta az olaszországi Adria versenypályán.

A hetedik pozícióban Mark Webber landolt a Red Bullal, akit Adrian Sutil (Force India), és Kazuki Nakajima (Williams) követett a nyolcadik, illetve a kilencedik helyen.

Hirdetés

Az utolsó, meglepő módon a McLaren finn pilótája, Heikki Kovalainen lett, aki a nap javarészében a többiek mögött kullogott, és ideje 2.6 másodperccel volt lassabb, mint a pole-t megszerző Heidfeldé.

Teszteredmények, Barcelona, 1. nap:

 1.  Heidfeld      BMW-Sauber           (B)  1:20.339   92
 2.  Raikkonen     Ferrari              (B)  1:20.908   80
 3.  Trulli        Toyota               (B)  1:20.937  118
 4.  Button        Brawn-Mercedes       (B)  1:21.140   82
 5.  Piquet        Renault              (B)  1:21.662  124
 6.  Bourdais      Toro Rosso-Ferrari   (B)  1:22.158   96
 7.  Webber        Red Bull-Renault     (B)  1:22.246  115
 8.  Sutil         Force India-Mercedes (B)  1:22.452  127
 9.  Nakajima      Williams-Toyota      (B)  1:22.813  111
10.  Kovalainen    McLaren-Mercedes     (B)  1:22.948   87

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!