Heidfeld szerint a Renault hamarosan nagyot lép előre

Komoly fejlesztésekkel készül a következő versenyekre a Lotus Renault GP forma-1-es alakulata – árulta el a csapat rutinos versenyzője, Nick Heidfeld.


Komoly fejlesztésekkel készül a következő versenyekre a Lotus Renault GP forma-1-es alakulata – árulta el a csapat rutinos versenyzője, Nick Heidfeld.

A német pilóta a brit-francia csapat hivatalos weboldalának nyilatkozva elmondta, meggyőződése, hogy a közeljövőben komoly előrelépéseket tesznek majd és ismét harcba szállhatnak a mezőny élcsapataival.

„Tudom, mivel James Allison [technikai igazgató] megerősítette, hogy nagyobb fejlesztések vannak érkezőben, mint amilyenek a legutóbbi néhány versenyen voltak” – mondta Heidfeld.

„Hatalmas mennyiségű munka folyik a szélcsatornában, szóval nagyon remélem, hogy jelentős előrelépést teszünk. A közelmúltban nehéz versenyeink voltak, bizonyítanunk kellett türelmünket, most viszont itt az ideje az előrelépésnek, és hogy ismét a topcsapatokkal szálljunk versenybe.”

Heidfeld hozzátette, habár a Mercedes nemrégiben a Renault elé került a konstruktőri tabellán, a csapat mindent megtesz azért, hogy javítson helyzetén.

„Remélem, hogy az autónk erős, szóval az időmérőn visszakerülhetünk a legjobb tíz közé, hiszen ott kell lennünk, hogy aztán erősítsünk helyzetünkön a konstruktőri tabellán. Fel kell vennünk a küzdelmet a Mercedesszel, mely csapat nemrég megelőzött bennünket. Tisztában vagyunk azzal, hogy képesek vagyunk a negyedik helyen végezni az idei bajnokságban.”

A német versenyző a nyolcadik helyen ért célba a legutóbbi versenyen, Silverstone-ban, ám elmondása szerint egyáltalán nem elégedett ezzel az eredménnyel.

„Négy pont nem annyi, mint amennyit szerezni akarunk – sokkal több kell, többet érdemlünk és muszáj proaktívnak lennünk, hogy ez megtörténjen. Őszintén hiszek abban, hogy a következő versenyeken sokkal több pontot szerezhetünk, hiszen érdekes fejlesztések vannak érkezőben.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!