Heidfeld tudja, hogy bizonyítania kell a hajrában

Nick Heidfeld bevallotta, tisztában van azzal, hogy minél előbb bizonyítania kell, ha meg akarja tartani versenyzői ülését a BMW-nél, miután igen gyengén teljesített az elmúlt versenyeken.

Nick Heidfeld bevallotta, tisztában van azzal, hogy minél előbb bizonyítania kell, ha meg akarja tartani versenyzői ülését a BMW-nél, miután igen gyengén teljesített az elmúlt versenyeken.

A német pilóta a tizedik és a kilencedik helyen végzett az elmúlt két versenyen, miközben csapattársa, Robert Kubica mindkét alkalommal pontokat szerzett, beleérve a két héttel ezelőtti valenciai futamot, ahol a harmadik helyen landolt.

A BMW Sauber vezetése figyelmeztette Heidfeldet, hogy mielőbb bizonyítson és győzze meg őket arról, hogy igenis van helye a csapatnál a 2009-es idényben. A német pilóta bevallotta, tisztában van azzal, hogy mi a feladata.

“Sokkal nagyobb nyomás alatt tartom magam, mint bárki más a kívülállók közül” – mondta Heidfeld a Belga Nagydíj csütörtöki sajtókonferenciáján. “Tiszta sor, hogy mi a helyzet, ha ez egyik autó a dobogón végez, én pedig csak a kilencedik helyen kullogok.”

A BMW versenyzője azt is elárulta, igencsak meglepődött, mikor rádöbben, hogy visszatértek szezon eleji gumiproblémái, pedig már azt gondolta, hogy sikerült túljutnia a nehézségeken a nyári szünetben.

“A tesztelés jól ment, de ez még nem garancia arra, hogy itt is minden rendben lesz” – magyarázta. “Elégedett voltam a monzai tesztekkel, több dolgot is kipróbáltam, ami valószínűleg csak Monzában fog működni, így nem állunk rosszul. Olyan dolgokat is teszteltem, melyek segíthetnek az előrelépésben.”

“Természetesen minden arról szól, hogy meg kell érteni a problémát, és változtatni kell valamin. Hasonló problémákkal küszködtem a szezon elején, de azt gondoltam, hogy az már mögöttem van. Aztán meglepődtem, hogy hasonló dolgok hátráltattak Valenciában. Tudom, hol kell kutakodni, de azt gondoltuk, hogy megoldottuk a problémát, de mégsem.”

Csapattársa, Robert Kubica azonban védelmébe vette Heidfeldet.

“Nem vagyok csapatvezető, így nekem nincs problémám” – mondta a lengyel pilóta arra a kérdésre válaszolva, hogy megtartaná-e Heidfeldet a jövő évre. “Nagyon, nagyon nehéz. Az emberek szeretik elfelejteni azt, amit Nick elért a múltban.”

“Ha megnézzük, mennyit tud változni a helyzet egyik évről a másikra, akkor rájöhetünk arra, hogy nagyobb képet kell figyelnünk, nem csak azt, amit látni akarunk. Nick egy nagyon jó versenyző, ezt már számtalanszor bizonyította. Nehezen találnék nála gyorsabbat.”

Kubica viszont hozzátette, azzal sem lenne problémája, ha más csapattársat kapna a jövő évben.

“Soha nem volt problémám egyik csapattársammal sem, így ez nem jelent számomra különbséget” – mondta. “Mindig vannak csapattársak, akiktől tanulhatsz valamit, és ha egy másik versenyző érkezik a csapathoz, akkor tőle is eltanulhatok valami mást.”

“Egy jó versenyző mindig tanul, mert soha nem vagy tökéletes. Immáron két éve vagyunk csapattársak, a szezon végére már két és fél év lesz ez az időtartam, ami alatt voltak nagyon jó momentumaink, és kiválóan dolgoztunk együtt.”

“Éppen ezért nem látok okot arra, hogy miért ne lehetnénk újra csapattársak a következő idényben, azonban ahogy azt már elmondta, azzal sem lenne problémám, ha más csapattársat kapnék jövőre” – tette hozzá Kubica.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!