Helyszíni beszámoló: A1GP – Zandvoort

Összefoglaló az A1GP sorozat idei első futamhétvégéjén történtekről, a mindig esős Hollandiából.


Összefoglaló az A1GP sorozat idei első futamhétvégéjén történtekről, a mindig esős Hollandiából.


Korábbi cikkünkben a szabályokkal ismertettük meg röviden az olvasókat, ám ezeket a szabályokat a pénteki napon már meg is változtatták, igaz, hogy csak erre a versenyhétvégére. A változtatások oka, hogy négy csapat részvétele is csak az utolsó percben vált biztossá és épphogy odaértek a pályára.

Még velük sem állhatott fel a rajtrácsra mind a 22 nevezett csapat, csupán 17; mivel Kanada, Nagy-Britannia, Németország, Cseh Köztársaság és Mexikó kihagyta a hétvégi versenyt.

A pontversenyben ennek túl nagy jelentősége nem lesz, mivel az új szabályok szerint a szezon legrosszabb eredményét figyelmen kívül hagyják a csapatok.

Nos, az említett szabályváltozások kezdődtek azzal, hogy pénteken nem volt “rookie-session”. Egyáltalán nem is gördültek a pályára az A1GP autói. A szombati napon a szabadedzések a korábbi szabályzatnak megfelelően zajlottak, majd az időmérőknél a négy rövid edzés helyett mindössze egy, egyórás edzés volt, melynél a körök száma nem volt limitálva. A legtöbb kört Malajzia csapata teljesítette (Fairuz Fauzy), 20 kört ment, legjobb idejével pedig a 4. rajtpozíciót szerezte meg.

A további változások a jelenlegi versenyhétvégére nézve, hogy a sprint futamon nem volt kötelező boxkiállás, és a főfutam rajtpozícióit a sprintfutam végeredménye adta meg. Ezek voltak tehát a rögtönzött szabályváltozások, mely természetesen a sprint futam első három helyezettének kedvezett, a végső eredményeket látva.

Szombaton csak reggel és este esett az eső Zandvoortban, mely az első szabadedzést érintette, a többi edzés száraz pályán zajlott. A módosított időmérőn a hazaiak szerezték meg a pole-t (Jeroen Bleekemolen) Új-Zéland (Earl Bamer) és Írország csapata (Adam Carroll) előtt.


A holland Jeroen édesapja, Michael Bleekemolen Forma-1-es pilóta volt, aki 1977-ben az RAM Racing; 1978-ban pedig az ATS F1-es csapatok tagja volt. Az ifjabbik Bleekemolen különböző szériákban indult már, de nincs igazán említésre méltó eredménye.

A mindössze 18 éves új-zélandi Earl Bamber a szezon előtti teszten bizonyított, és ezzel nyerte el a vezetőség bizalmát, és a versenyzői ülést a zandvoort-i futamra, melyet – eddig úgy tűnik – nagyon is megérdemelt.

Az ír Adam Carroll a GP2-ben versenyzett tavaly, amikor a sorozattól “eltanácsolt” korábbi F1-es pilóta, Antonio Pizzonia helyére csöppent, majd meg is nyerte az egyik versenyt a Brit Nagydíjon.

A száraz időmérő után vasárnapra egy igen nedves sprint- és fő futamot láthattunk. A meteorológusok egész napra esőt jósoltak, mely kivételesen be is jött. A délelőtti sprintfutamot a 10. körben leintették a rossz időjárási körülmények miatt (13 kör lett volna eredetileg). Az izgalmas és kicsúszásoktól nem mentes káoszfutamot Malajzia csapata (Fairuz Fauzy) nyerte, a második helyen Új-Zéland csapata (Earl Bamber) végzett, harmadik pedig Franciaország csapata (Loic Duval) lett. A pole-ból induló Holland csapat pilótája sokáig vezette a versenyt, majd hárman is megelőzték rövid időn belül, így végül a 4. helyen fejezte be a futamot. Az ötödik helyezett Svájc csapata lett (Neel Jani), akik a jelenlegi A1GP bajnoki címvédők.

Fairuz Fauzy tavaly a Spyker F1 csapat tesztpilótájaként is tevékenykedett, a szezon előtti teszteken vezette az autót, és a GP2-ben is versenyzett 2006-ban. Az A1GP-ben két szezont teljesített már.

Loic Duval a Formula Nippon szériában versenyzett idáig, és az A1GP-ben ez már a harmadik szezonja.

Neel Jani 2006-ban volt a STR tesztpilótája, Budapesten a Hősök terén tartott demón találkoztunk is vele.

A fő futamot a zuhogó eső miatt a SC mögül rajtoltatták. Sok kicsúszás, ütközés történt, ez valószínűleg nagyban az esőnek volt köszönhető. A futam alatt két kötelező boxkiállás van, melyeket meghatározott időszakokban végezhetnek a csapatok. A taktika része, hogy az adott időszak elején vagy végén jön ki az autó. A kiállásoknál nyolc szerelő szorgoskodik az autó körül. Nem állnak kint, mint az F1-esek, hanem a box kijáratánál, rajtra készen várnak, kerekekkel, miegymással a kezükben, hogy amint megérkezik az autójuk, azonnal rávethessék magukat. Sok volt a hibázás, a Maláj csapat is az első kiállásnál vesztette el a győzelmet. A holland csapat az első kiállásnál a jobb hátsó kerék felrakásánál vesztett sok-sok időt, majd egyszer ki kellett mennie, mert gond volt a kormányával.


Az F1-ben ismert SC szabályok itt is érvényesek, így szegény Monaco (Clivio Piccione) autója több percet álldogált a boxkijárat piros lámpájánál egy ütközés és SC után. Ez pont a futam leintése előtt pár perccel történt, így a futamot az SC mögött körözve fejezték be: a 17 indulóból összesen 6 csapat ért célba.

A pódiumon ugyanaz a három pilóta állt, mint reggel, csak más sorrendben. Franciaország nyert (Loic Duval), Malajzia lett a második (Fairuz Fauzy), és Új-Zéland a harmadik (Earl Bamber); majd következik Ausztrália (John Martin), Hollandia (Jeroen Bleekemolen), és Monaco (Clivio Piccione). Annak ellenére, hogy csak hatan fejezték be a futamot, a korábban kiesettek is pontot kaptak, a “10. helyig”.

Franciaország zsebelte be ráadásul az 1 extra pontot, mert övék lett a leggyorsabb kör. Olivier Panis-t is láthattuk a díjátadónál, aki nagyon boldog volt, hogy a csapatuk megnyerte a főfutamot, és nyilatkozott is. Annak ellenére, hogy a franciák tegnap reggel vették csak át az autót, remek teljesítmény a 3. és 1. helyezés.

Az ifjú új-zélandi pilóta 2. és 3. lett, a végén megkérdezték tőle, hogy borotválkozik-e már egyáltalán. Szegény kicsit zavarba is esett a nem várt kérdéstől. Bízunk benne, hogy a következő futamokon való részvételre is lehetőséget kap a csapatvezetéstől. Bebizonyította, hogy fiatal kora ellenére higgadt és jó pilóta, aki egy-két kisebb hibától eltekintve csodálatosan vezetett végig, mindkét futam alatt, ráadásul a tegnapi időmérőn, száraz körülmények között is a 2. rajtkockát szerezte meg.

A rajongókat nem tartotta vissza az eső sem, és nagyon sok országból eljöttek, hogy láthassák saját csapatukat, és szurkoljanak nekik. Nagyon sok ír nemzetiségű volt, hatalmas zöld plüss sapkájukról már messziről fel lehetett ismerni őket. Reméljük egyszer a magyar csapatért is izgulhatunk majd. Miért is nem vagyunk ott???

A következő futam 2008. november 7-9. között kerül megrendezésre, Kínában (Chengdu). A futamot az www.a1gp.com közvetíti majd, érdemes lesz megnézni, mert sok csata várható.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!