Hembery: Nem a gumik döntik el a bajnokságot - F1VILÁG.HU

Hembery: Nem a gumik döntik el a bajnokságot

HIRDETÉS

Paul Hembery, a Pirelli motorsport-igazgatója úgy véli, habár idén az abroncsok még nagyobb szerepet játszanak a versenyek során, mint az elmúlt esztendőben, nem kell attól tartani, hogy a gumik döntik majd el az idei bajnokságot.


Paul Hembery, a Pirelli motorsport-igazgatója úgy véli, habár idén az abroncsok még nagyobb szerepet játszanak a versenyek során, mint az elmúlt esztendőben, nem kell attól tartani, hogy a gumik döntik majd el az idei bajnokságot.

A szezon eddig eltelt négy versenyén izgalmas küzdelmet láthattunk – nemcsak az élen, de a középmezőnyben is. Ebben pedig komoly szerepet vállaltak a Pirelli új fejlesztésű abroncsai.

Több csapatfőnök, versenyző és mérnök is úgy nyilatkozott, az idei évben a legfontosabb az, hogy minél jobban tudják használni az olasz gumigyártó termékeit, Hembery szerint azonban továbbra is a legjobb csapat diadalmaskodik majd.

„Fantasztikusan alakul eddig a szezon, négy különböző győztest avattunk, és négy különböző versenyző állt a bajnoki tabella élén” – mondta Hembery.

„Soha nem volt még tehát ilyen szoros a küzdelem, és ez azon is múlik, hogy mindenkinek ugyanazok a lehetőségei és kihívásai a gumikat illetően. A csapatokon múlik, hogy ki tudják-e hozni az abroncsokból a maximumot. A Forma-1-re mindig is az volt a jellemző, hogy az egyén pozíciója a teljesítménytől függött, tehát a legjobb mérnökök és versenyzők mindig sikeresek lesznek.”

A Lotus csapatfőnöke, Eric Boullier hozzátette, habár valóban nagy kihívást jelentenek a gumik, nem gondolja úgy, hogy ez rossz a Forma-1-nek.

„Fontos, hogy olyan autó álljon rendelkezésedre, mellyel ki tudod használni a gumikban rejlő potenciált. Nincs értelme annak, hogy tizedeket nyerj pusztán a leszorítóerővel, ha nem tudod megérteni a gumikat, mert azzal még többet veszíthetsz” – magyarázta.

„Meg kell értenünk, hogy működnek. Ki kell hoznunk belőlük a legjobb teljesítményt, és fontos, hogy a lehető legtovább kitartsanak.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!