Herbert: Massa büntetést érdemelt

A korábbi forma-1-es versenyző, egyben a múlt hétvégi Indiai Nagydíj egyik versenybírója, Johnny Herbert szerint jól döntöttek, amikor bokszutca-áthajtásos büntetéssel sújtották Felipe Massát a Lewis Hamiltonnal való ütközése miatt.


A korábbi forma-1-es versenyző, egyben a múlt hétvégi Indiai Nagydíj egyik versenybírója, Johnny Herbert szerint jól döntöttek, amikor bokszutca-áthajtásos büntetéssel sújtották Felipe Massát a Lewis Hamiltonnal való ütközése miatt.

Massa és Hamilton Indiában nem először találkozott össze a versenypályán, ezúttal azonban nem a McLaren brit versenyzőjét, hanem a Ferrari brazilját találták bűnösnek a stewardok.

A 2008-as év ezüstérmese a leintést követően elárulta, nem érzi úgy, hogy hibázott volna, és véleménye szerint ezúttal is Hamilton volt az, aki nekiütközött.

A versenybírók munkáját Új-Delhiben a korábbi F1-es versenyző, Johnny Herbert segítette, aki a The National című napilapnak nyilatkozva elárulta, véleménye szerint Massa megérdemelten kapott bokszutca-áthajtásos büntetést.

„A büntetést egy egyszerű tény miatt született meg – elkerülhető lett volna a baleset” – fogalmazott a brit.

„Tudom, hogy Massának nem tetszett a döntésünk, de hiszem, hogy jól cselekedtünk. Miután megnéztük az esetet több szemszögből is, és kielemeztük a rendelkezésünkre álló adatokat, világossá vált,hogy Massa tudta, hol van Hamilton, mielőtt úgy döntött, hogy beveszi a kanyart – a McLaren versenyzőjén keresztül.”

„Hamilton semmit nem tehetett volna, hogy elkerülje a balesetet. Megpróbált visszakozni, de már túl késő volt és összeért a két autó.”

Herbert emellett hozzátette, véleménye szerint Hamilton nagyon tisztességes volt akkor, amikor elismerte a pénteki szabadedzésen elkövetett hibáját, amikor is figyelmen kívül hagyta a sárga zászlós jelzést – melyért később három rajthelyes büntetéssel sújtották.

„Nagyon becsületes volt, amikor elénk állt. Feltartott kezekkel elismerte, hogy hibát követett el. A dupla sárga zászló komoly dolog – veszélyt jeleznek a pályán, és lassításra figyelmeztetik a versenyzőket.”

„Sem Hamilton, sem Sergio Perez nem tette ezt meg. A biztonság a legfontosabb a motorsportban, és a dupla sárga zászlós jelzést tiszteletben kell tartani, hiszen lehetnek pályabírók az aszfalton, akik megpróbálnak elhárítani egy problémát, és az ő munkájuk túl veszélyes ahhoz, hogy maximális sebességgel száguldjanak el mellettük versenyautók.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!