Hétfőn jelentik be, hogy mi lesz a Brit Nagydíjjal

Hétfőn dől el a Brit Nagydíj sorsa, ugyanis Silverstone és a British Racing Driver’s Club (BRDC) vezetése bejelentette, hogy sajtótájékoztatót rendez a jövő hét első napján Londonban, ahol ismertetik jövőbeli terveiket.

Silverstone vezetése azóta tárgyal a Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone-nal, hogy kiderült, anyagi nehézségei miatt, Donington nem tudja vállalni a Brit Nagydíj megrendezését jövőre, jóllehet az év elején egy 17 évre szóló szerződést írt alá a FOM-mal.

Bár az elmúlt hetekben folyamatosan azt lehetett olvasni a médiában, hogy a felek szóban már megegyeztek, állítólag csak ennek a hétnek a második felében sikerült minden részletet tisztázni.

A BRDC elnöke, Damon Hill és Silverstone ügyvezető igazgatója, Richard Phillips hétfőn sajtótájékoztatót tart Londonban, ahol ismerteti a jövőbeli terveket, és minden bizonnyal hivatalosan is bejelenti, hogy továbbra is ők rendezik a Brit Nagydíjat.

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!