Hivatalos: A Ferrari 2012-ig hosszabbított Massával - F1VILÁG.HU

Hivatalos: A Ferrari 2012-ig hosszabbított Massával

HIRDETÉS

A Ferrari megerősítette, hogy két évvel meghosszabbította Felipe Massa idény végén lejáró szerződését, mellyel az olaszok felállása 2012-ig biztosan változatlan marad, hiszen Alonso kontraktusa is addig szól.



A Ferrari szerdán hivatalos közleményében megerősítette, hogy két évvel meghosszabbította Felipe Massa eredetileg az idény végén lejáró szerződését, mellyel az olaszok felállása 2012-ig biztosan változatlan marad, hiszen Fernando Alonso kontraktusa is addig szól.

Két nappal azután, hogy a Red Bull meghosszabbította Mark Webber szerződését, a Ferrari is pontot tett a találgatások végére, és további két évvel megtoldotta Massa kontraktusát, aki így legalább a 2012-es bajnokság végéig az olaszokkal maradhat.

„Nagyon boldog vagyok, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy további két szezonon keresztül a Ferrari versenyzőjeként tevékenykedhetek” – mondta Massa, aki 2001 óta áll szerződésesben az olaszokkal.

„Forma-1-es pályafutásom során kivétel nélkül olyan autókkal versenyeztem, amiket Ferrari motor hajtott, és büszkeséggel tölt el, hogy tovább folytathatom a közös munkát azzal a csapattal, melyet második otthonomként tartok számon.”

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali a következőkkel folytatta: „Felipe lassan már egy évtizede a Ferrari része, és velünk közösen nőtt fel, mint versenyző, és mint ember, számos nagyon nehéz időszakon ment át, ahogy rengeteg örömteli pillanatot okozott számunkra.”

Az olasz szakember azt is elmondta, hogy számukra nagyon fontos a stabilitás, ezért is döntöttek úgy, hogy a következő két évet változatlan versenyzői felállással teljesítik, két olyan versenyzővel, akikben hisznek, és akik kiváló eredményeket hozhatnak a csapatnak a jövőben.

Az élcsapatok közül már csak a Renault felállása nem végleges, ám azzal, hogy már minden valamirevaló hely elkelt a mezőnyben, Robert Kubica minden bizonnyal marad a francia alakulatnál a jövőben.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!