Hivatalos: A Honda kiszáll a Forma-1-ből!

Ahogy arra számítani lehetett, a Honda hivatalosan is bejelentette, hogy pénzügyi nehézségek miatt, azonnali hatállyal kiszáll a Forma-1-ből. Mindezt a japán nagyvállalat elnök-vezérigazgatója, Takeo Fukui erősítette meg pénteken Tokióban.

Ahogy arra számítani lehetett, a Honda hivatalosan is bejelentette, hogy pénzügyi nehézségek miatt, azonnali hatállyal kiszáll a Forma-1-ből. Mindezt a japán nagyvállalat elnök-vezérigazgatója, Takeo Fukui erősítette meg pénteken Tokióban.

Nem sokkal azután, hogy felreppent a hír, miszerint a Honda kiszállhat a Forma-1-ből, a japán autóipari cégóriás sajtótájékoztatót hívott össze pénteken Tokióban, ahol Fukui hivatalosan is megerősítette, a Honda úgy döntött, hogy a gazdasági válság miatt, azonnali hatállyal elhagyja a királykategóriát.

“A Hondának mindent meg kell tennie azért, hogy megvédje fő tevékenységét, valamint biztosítsa annak hosszú távú jövőjét, miközben egyre bizonytalanabb a gazdaság helyzete szerte a világon. A fellendülés időbe fog telni ” – mondta az elnök-vezérigazgató.

“A Honda gyors és rugalmas intézkedésekett hozott, hogy elhárítsa a piac váratlan és költséges visszaesését minden üzleti szegmensben. Felismerve a menedzsment erőforrások optimalizálásának szükségességét, beleértve a jövőbeli befektetéseket is, úgy döntöttünk, hogy kiszállunk a Forma-1-ből.”

“Tárgyalásba kezdünk majd a Honda Racing F1 Team, és a motorszállító Honda Racing Developement vezetésével a két cég jövőjéről. Ez magában foglalja majd a csapat eladásának lehetőségét.”

Az Autosport információi szerint a Honda Racing csapatvezetője, Ross Brawn és ügyvezetője, Nick Fry hétfőn Tokióba utazik, hogy beszéljenek a japán vezetéssel a gárda jövőjéről.

Egyes források szerint a Honda vezetése közölte, hogy csak márciusig támogatja a csapatot, tehát három hónapot adtak arra, hogy befektetőt, illetve vásárlót találjanak, mielőtt még végleg bezárnák kapuikat.

Bár a jelenlegi gazdasági helyzetben nem lesz egyszerű potenciális vevőt találni, a grandprix.com értesülései szerint a Magma Group elnöke, Martin Leach, aki korábban komolyan érdeklődött a Super Aguri felvásárlása iránt, ismét képbe kerülhet.

Martin korábban évekig dolgozott együtt a Honda Racing ügyvezetőjével, Nick Fry-jal a Ford Motor Company-nál, így megvan az ismeretség, és a Honda nyilvánvalóan sokkal jobb befektetés lehet, mint anno a Super Aguri lett volna, és a Dubai International Capital (DIC) is szívesebben adakozna.

Eközben a pitpass.com arról számolt be, hogy a Honda idei évben kinevezett csapatvezetője, a Ferrari korábbi technikai igazgatója, Ross Brawn veheti a kezébe az irányítást, és kihasználva jó kapcsolatait az olaszoknál, tető alá hozhat egy új motorszerződést.

A Ferrarinak egyébként is lenne kapacitása új partnerrel együttműködni, miután szakított a Force Indiával, mely csapat a jövő évtől a rivális Mercedes-Benz motorjait használja és a McLaren technikai támogatását élvezi majd.

Fukui bevallotta, hogy nem volt egyszerű meghozni a döntést, különösen azok után, hogy a Honda 2006-ban, a Magyar Nagydíjon megszerezte első futamgyőzelmét, és rengeteg pénzt költött arra, hogy Brawn vezetése alatt ismét az élre kerüljön a csapat.

“Forma-1-es tevékenysége harmadik érájában, a Honda a 2000-es szezontól vesz részt Forma-1-es versenyeken, kezdetben a BAR-ral, mellyel közösen fejlesztette a versenygépeket. Ezt követően, hogy idomuljunk a Forma-1-et körülvevő környezet változásaihoz, 2006-tól 100%-ban Honda tulajdonú csapatra váltottunk.”

“Legyőzve a kihívásokat, a Honda Team futamgyőzelmet aratott 2006-ban, mellyel a Honda hatalmas támogatást kapott a Honda rajongóktól szerte a világon, akik ki voltak éhezve a sikerre. Éppen ezért is volt nagyon nehéz meghozni a döntésünket, hiszen nem tudtuk teljes mértékben kielégíteni rajongóink elvárásait” – tette hozzá az elnök.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!