Hivatalos: Ericsson a Saubernél folytatja jövőre!

A Sauber Forma-1-es csapata magyar idő szerint szombaton este megerősítette, megállapodott Marcus Ericssonnal, így 2015-ben a svéd tehetség lesz egyik versenyzője.


A Sauber Forma-1-es csapata magyar idő szerint szombaton este megerősítette, megállapodott Marcus Ericssonnal, így 2015-ben a svéd tehetség lesz egyik versenyzője.

Ericsson idén a Caterham színeiben debütálhatott a Forma-1-ben, a leafieldi alakulat ellen azonban nemrégiben felszámolási eljárás indult, így elveszítette ülését a száguldó cirkuszban.

A pletykák már a hét elején arról szóltak, Ericsson a Sauberrel folytat tárgyalásokat, a svájci kiscsapat pedig ma, Austinban megerősítette, leszerződtette 2015-re az ifjú versenyzőt.

Azt egyelőre nem tudni, hogy ki lesz Ericsson csapattársa a következő szezonban, ám vagy Adrian Sutilnak, vagy Esteban Gutiérreznek az idei évad végén távoznia kell a gárdától.

„Egy nagyon viharos hét után hirtelen megkaptam életem legjobb korai karácsonyi ajándékát!” – mondta lelkesen Ericsson.

„A Sauber F1-es csapata bizalmat szavazott nekem 2015-re, amire nagyon büszke vagyok, hiszen ezt a csapatot a legjobbak közt tartják számon a fiatal versenyzők fejlődésének vonatkozásában. A tőlem telhető legjobbat fogom nyújtani annak érdekében, hogy fejlődjek, és mindent megteszek azért, hogy a Sauber közelebb kerüljön az élmezőnyhöz, oda, ahová tartozik.”

A Sauber a kiadott kommünikében azt írja, arról, hogy ki lesz Ericsson csapattársa jövőre, csak később tesz bejelentést.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!