Megosztás:

Hivatalos: Heidfeld váltja De la Rosát a Saubernél

De la Rosa már nem állhat rajthoz a jövő hétvégi Szingapúri Nagydíjon.
De la Rosa már nem állhat rajthoz a jövő hétvégi Szingapúri Nagydíjon. © Sauber

Ahogy arra számítani is lehetett, Nick Heidfeld veszi át Pedro de la Rosa helyét a Sauber istállónál a bajnokság utolsó öt versenyére, mindezt a svájci bázisú alakulat jelentette be kedden kiadott hivatalos közleményében.

„Egy igen nehéz döntés volt ez számomra, mint csapatvezető számára, és köszönöm Pedrónak a profizmusát” – mondta Peter Sauber.

„Azzal, hogy sikerült leigazolnunk Nick-et, egy olyan versenyző van a birtokunkban, akit hihetetlenül jól ismerünk, és aki segítet még jobbá tenni versenyautónkat.”

Heidfeld az idei évben versenyzői ülés nélkül maradt, a nyári szünetig a Mercedes GP-nél látta el a tartalékversenyzői feladatokat, majd leigazolt a Pirellihez, ahol jelenleg is segít a jövő évi abroncsok tesztelésében és fejlesztésében.

„Izgatottan várom, hogy ismét versenyezhessek egy kiváló forma-1-es autóval a Szingapúri Nagydíjtól” – mondta a német pilóta, aki a tavalyi évben a még BMW támogatást élvező Sauber istállónál versenyzett.

„Számomra ez olyan, mintha hazatérnék, hiszen összesen hét évet versenyeztem a hinwili bázisú csapat pilótájaként a Forma-1-ben."

"Semmi kétségem afelől, hogy azonnal otthon fogom érezni magam, és ez segíthet abban, hogy a lehető leggyorsabban hozzászokjam versenyautómhoz.”

„Köszönetet szeretnék mondani Peter Saubernek, hogy hisz bennem.”

De la Rosa, aki három év kihagyás után tért vissza a Forma-1-be, természetesen csalódott volt, azonban elfogadta csapata döntését, mást nagyon nem is tehetett, hiszen szerződése lehetővé tette a Sauber számára, hogy idő előtt befejezze vele a munkát.

„Meglepett a csapat döntése, de tiszteletben tartom, és mindenkinek a legjobbakat kívánom a szezon hátralévő részére. Továbbra is az a célom, hogy a Forma-1-ben maradjak, és a mezőnyt erősítsem 2011-ben.”

A Sauber istálló korábban már megerősítette, hogy megtartja Kamui Kobayashi szolgálatait a jövő évre, ám a japán pilóta csapattársának kiléte egyelőre még kérdéses.

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(1 komment)
Jogó képe

Fejlödőképes csapat lehetnek! Heidfeld most főleg fontos infokkat rejt magában Kobayashi meg egy őrült kamikaze :) ( Barátnőm kedvence)