Hivatalos: Magnussen veszi át Pérez helyét

A McLaren Mercedes alakulata csütörtök délután hivatalos közleményben erősítette meg, hogy a dán Kevin Magnussen veszi át az istállótól a szezon végén távozó Sergio Pérez helyét.


A McLaren Mercedes alakulata csütörtök délután hivatalos közleményben erősítette meg, hogy a dán Kevin Magnussen veszi át az istállótól a szezon végén távozó Sergio Pérez helyét.

Pérez tegnap saját közleményben jelentette be, az évad végén elhagyja a wokingi gárdát, ahogyan arra az elmúlt hetek információi alapján számítani lehetett.

Helyét a 21 esztendős Kevin Magnussen veszi át – jelentette be csütörtökön a McLaren.

A dán tehetség idén a legjobbnak bizonyult a World Series by Renault sorozat 3,5 literes géposztályában, a McLarennél pedig úgy tartják, Jenson Buttonnal együtt kiválóan kiszolgálhatja majd a csapatot 2014-ben, amikor jelentős szabályváltozások lépnek életbe a Forma-1-ben.

„Egyszerűen fogok fogalmazni: ez a világ legjobb csapata. Már kisgyerekkorom óta arról álmodtam, hogy a McLaren versenyzője legyek, és nem túlzás azt mondanom, hogy életem majdhogynem minden egyes napját erre tettem fel” – mondta az ifjú versenyző.

„Rendkívüli módon tisztelek mindenkit a McLarennél, szeretnék köszönetet mondani a csapat minden egyes tagjának, de mindenekelőtt Martinnak [Whitmarsh] illetve vezető pozícióban lévő kollégáinak azért, hogy esélyt adnak nekem.”

„Jenson személyében pedig egy ideális csapattársat kapok. Hihetetlenül gyors, de emellett nagyon tapasztalt is, és technikailag is rendkívül képzett. Egy Forma-1-es világbajnok, és reményeim szerint egy napon én is az leszek majd, szeretnénk annyit tanulni tőle, amennyit csak lehet.”

Martin Whitmarsh csapatfőnök kifejtette, Forma-1-es tesztjei során Magnussen nemcsak gyors volt, de rendkívül jó visszajelzéseket is adott.

„Kevin nyilvánvalóan egy rendkívül tehetséges és eltökélt srác, ezért nagy reményeket fűzünk hozzá” – mondta a szakember.

„Emellett, valahányszor tesztelte az autónkat, mindig nagyon gyors volt, módszeres, és első osztályú visszajelzéseket adott.”

„Kiemelkedő módon nyerte meg a World Series by Renault sorozat 3,5 literes géposztályát, nemcsak nyers tempójáról tett tanúbizonyságot, hanem megmutatta, mennyire érett versenyző, végig kézben tartotta a bajnokságot.”

„Szeretném megragadni a lehetőséget arra, hogy köszönetet mondjak Checónak, aki kiválóan fejlődött egy igencsak nehéz idény során, ahogy azt közelmúltbéli rendszeres pontszerzései is jól mutatják. Egy igazán kedves srác, egy kiváló versenyző – gyors és harcos –, és biztos vagyok abban, hogy erre építeni tud majd 2014-ben. A legjobbakat kívánjuk neki a jövőre nézve.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!