Hivatalos: Renault-motorokkal folytatja a McLaren! - F1VILÁG.HU

Hivatalos: Renault-motorokkal folytatja a McLaren!

HIRDETÉS
Fotó: McLaren

A McLaren Forma-1-es csapata pénteken hivatalos közleményben erősítette meg, hogy a 2017-es idényt követően befejezi együttműködését a Hondával. A brit istálló Renault-motorokkal folytatja.

Az üzlet megköttetéséről már napok óta kész tényként számolt be a nemzetközi sajtó, a McLaren, a Honda és a Renault azonban csak a Szingapúri Nagydíj pénteki nyitóedzése után jelentette be hivatalosan az egyezséget.

Ennek megfelelően a McLaren és a Honda útjai a 2017-es idény végén különválnak, és a patinás brit istálló a Renault erőforrásaival folytatja szereplését a Forma-1-ben. A megállapodás 3 évre, a 2018-as, 2019-es és 2020-as idényre szól.

„A mai bejelentés megadja számunkra azt a stabilitást, amire szükségünk van ahhoz, hogy előrelépjünk a kasztninkkal és a technikai programunkkal 2018-ra mindenféle hezitálást nélkülözve” – mondta Zak Brown, a McLaren ügyvezetője.

A Renault Sport Racing elnöke, Jerome Stoll hozzátette: „Ez egy stratégiai döntés a Renault Sport Racing részéről. Ez lesz az első alkalom, hogy a Renault együtt fog dolgozni a McLarennel, és büszkék vagyunk arra, hogy megállapodtunk egy olyan szervezettel, mely ilyen gazdag F1-es történelemmel bír.”

A Honda részéről természetesen nagyon sajnálják, hogy az elmúlt 3 évben nem sikerült elérniük a közösen kitűzött célokat.

„Sajnálatos, hogy szakítanunk kell a McLarennel, még mielőtt elértük volna a célokat, de annak tudatában hoztuk meg döntésünket, hogy ez a legjobb megoldás mindenki számára” – mondta Hacsigo Takahiro, a Honda elnöke.

„A Honda a McLarennel közösen fog harcolni a 2017-es idény végéig, majd 2018-ban és azon túl is folytatja tevékenységét a Forma-1-ben.”

A motorbiznisz részeként ugyanis a Toro Rosso 2018-ban Honda-motorokra vált, Carlos Sainz pedig a Renault színeiben folytatja Forma-1-es pályafutását.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!