Hivatalos: Renault motorra vált a Lotus

Ahogy arra már hetek óta számítani lehetett, a Lotus Racing megerősítette, hogy a következő idénytől a Renault erőforrásait fogja használni, miután már korábban bejelentette, hogy év végén szakít jelenlegi partnerével, a Cosworth-szal.


Ahogy arra már hetek óta számítani lehetett, a Lotus Racing megerősítette, hogy a következő idénytől a Renault erőforrásait fogja használni, miután már korábban bejelentette, hogy év végén szakít jelenlegi partnerével, a Cosworth-szal.

„Nagyon boldog vagyok, hogy most már hivatalosan is beszélhetünk a Renault-val kötött együttműködésünkről” – mondta Tony Fernandes, a Lotus csapatfőnöke.

„Az elmúlt időszakban rengeteg találgatás volt arról, hogy vajon milyen motort fogunk használni 2011-ben, és most, hogy végre bejelenthettük, mindenki láthatja, mennyire komolyan gondoljuk a dolgokat a Forma-1-ben.”

A Lotus már hetekkel ezelőtt bejelentette, hogy a Red Bull Technology sebességváltóját fogja használni a következő idénytől, ami Fernandes szerint szintén komoly előrelépést eredményez majd.

„A Renault motorjának és a Red Bull Technology váltójának illetve hidraulikus rendszerének kombinációja egy sikeres, kipróbált, és már letesztelt alapot biztosít a tervező-, és aero részlegünk részére a jövő évre.”

A Lotus technikai vezetője, Mike Gascoyne is örömmel fogadta a hírt, és a következőkkel folytatta: „A mai bejelentés a legutóbbi megerősítése annak, hogy mennyire komolyan gondoljuk a dolgokat a Forma-1-ben.”

„Mivel korábban már dolgoztam együtt a Renault-val, tudom, hogy mit hoznak majd a csapatunkhoz, és nagyon boldog vagyok, hogy kulcsszerepet játszanak történetünk következő fejezetében.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!