Hivatalos: Sutil lesz di Resta csapattársa 2013-ban - F1VILÁG.HU

Hivatalos: Sutil lesz di Resta csapattársa 2013-ban

HIRDETÉS

A Force India csapata csütörtök délután hivatalos közleményben jelentette be azt, amiről már néhány napja tudni lehetett: Adrian Sutil lesz Paul di Resta csapattársa a 2013-as szezonban.


A Force India csapata csütörtök délután hivatalos közleményben jelentette be azt, amiről már néhány napja tudni lehetett: Adrian Sutil lesz Paul di Resta csapattársa a 2013-as szezonban.

A 30 éves versenyző korábban már öt szezont lehúzott a Force India színeiben, 2011-ben pedig di Resta oldalán már versenyezhetett.

Sutil Jules Bianchival volt nagy harcban az indiai kiscsapat versenyzői üléséért, végül őt választotta a csapat.

„Nagyon örülök, hogy visszatérhetek a Forma-1-be, ráadásul egy olyan csapattal, melyet ilyen jól ismerek” – mondta a német pilóta.

„Boldog vagyok és szeretnék köszönetet mondani a csapatnak, hogy adtak nekem egy második esélyt. A teszt remekül ment Barcelonában az elmúlt héten, olyan érzés volt, mintha nem is lettem volna távol ilyen sokáig.”

Sutil ezen a héten ismét vezetheti a csapat autóját: pénteken és szombaton lesz munkában Barcelonában, vasárnapra pedig átadja a volánt csapattársának, Paul di Restának.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!