Hivatalos: Távozik a McLarentől Eric Boullier! - F1VILÁG.HU

Hivatalos: Távozik a McLarentől Eric Boullier!

HIRDETÉS
Fotó: McLaren

Lemondott posztjáról a McLaren Forma-1-es csapatának versenyigazgatója, Eric Boullier. Ezzel egyidőben a brit istállónál jelentős átszervezéseket hajtanak végre vezetői szinten.

A patinás brit istálló szerdán délelőtt adott ki hivatalos közleményt, melyben arról ír, Zak Brown ügyvezető kedden elfogadta Eric Boullier versenyigazgató felmondását – ezzel együtt pedig komoly technikai átszervezésekbe kezdett.

A továbbiakban a gyártási, mérnöki és logisztikai vezetői feladatokat Simon Roberts látja el, Andrea Stella pedig teljesítményigazgatóként tevékenykedik tovább, ő felel a folytatásban a versenypályán zajló feladatokért.

A McLaren közleményében megerősíti, a csapat sportigazgatójává nevezte ki Gil de Ferrant.

Zak Brown célja, hogy az átszervezésekkel a McLaren a jövőben ismét az élmezőnyben harcoljon.

„Az MCL33-as versenyautó teljesítménye nem felelt meg a McLaren várakozásainak 2018-ban, mint ahogy lojális rajongóink várakozásainak sem” – fogalmazott Brown.

„Ez nem a McLarennél keményen dolgozó többszáznyi elkötelezett munkatársunk hibája. Az okok szisztematikusak és strukturálisak, ezért jelentős változtatásra van szükség. A mai bejelentéssel megkezdjük a probléma kezelését, és az első lépést a felzárkózás útján.”

„Szeretném kihasználni a lehetőséget, hogy az egész csapat nevében megköszönöm Eric munkáját, és a legjobbakat kívánom neki a jövőre.”

Eric Boullier hozzátette: „Nagyon büszke vagyok, hogy az elmúlt 4 évben egy ilyen briliáns csapatnál dolgozhattam – de rá kellett jönnöm, hogy ez a megfelelő időpont a lemondásra. Szeretném a legjobbakat kívánni mindenkinek a McLarennél a szezon hátralévő részére, illetve a jövőre.”

Hirdetés

Boullier 2014 januárjában lett a McLaren versenyigazgatója.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!