Hivatalos: Trulli és Kovalainen a Lotusnál - F1VILÁG.HU

Hivatalos: Trulli és Kovalainen a Lotusnál

HIRDETÉS

Ahogy arra számítani is lehetett, az új Lotus F1 Team hétfői sajtótájékoztatóján hivatalosan is bejelentette, hogy szerződést kötött Jarno Trullival és Heikki Kovalainennel a következő idényre, így egy tapasztalt párossal vág neki a 2010-es szezonnak a Forma-1-ben.

Ahogy arra számítani is lehetett, az új Lotus F1 Team hétfői sajtótájékoztatóján hivatalosan is bejelentette, hogy szerződést kötött Jarno Trullival és Heikki Kovalainennel a következő idényre, így egy tapasztalt párossal vág neki a 2010-es szezonnak a Forma-1-ben.

A jövő évben bemutatkozó új Lotus F1 Team versenyzői felállását a maláj sportminiszter, Ahmad Shabery Cheek jelentette be a mai sajtótájékoztatón Kuala Lumpurban, ahol természetesen a két pilóta is megjelent, öltönyben és Lotus sapkában.

“Nagyon boldog vagyok, hogy a helyi tehetségek lehetőséget kaptak, hiszen a legfontosabb pozíciókat maláj szakemberek töltik be” – kezdte mondandóját Cheek.

“Nagy örömmel tölt el az is, hogy a tehetségkutató programunk már beindult, hogy népszerűsítse a motorsportot.”

“Ez a projekt nem csak büszkévé teszi az országot, hanem egyfajta ugródeszka Malajzia számára, hogy a jövőben még nagyobb növekedést és sikereket érjen el, különösen a csúcstechnológiájú ipar területén.”

“Azóta, hogy a miniszterelnök tavaly szeptemberben bejelentette az 1Malaysia projektet, örömmel jelenthetem, hogy a csapat hatalmas előrelépést ért el, az autó már készen van, és véleményem szerint már jövőre komoly sikereket érthetünk el.”

A maláj miniszter továbbá gratulált a Lotusnak, hogy rögtön első évét egy ilyen tapasztalt párossal kezdi meg, hiszen Trulli és Kovalainen együtt összesen több mint 250 versenyt teljesített már a Forma-1-ben, így sokat segíthetnek a csapatnak a fejlődésben.

Trulli a Toyotától érkezik a csapathoz, miután a japán nagyvállalat a múlt hónapban elhagyta a Forma-1-et, míg Kovalainen a McLarentől távozik, ahol az idei világbajnok, Jenson Button veszi át a helyét 2010-ben. A Lotus tesztpilótája pedig a maláj Fairuz Fauzi lesz.

A csapat vezetője, Tony Fernandes szintén nagyon örül a versenyzői felállásnak, véleménye szerint sikerült megszerezniük a megszerezhető legjobb versenyzőket debütáló évükre, ami hatalmas segítséget jelenthet számukra 2010-ben.

“Trulli rengeteg tapasztalatot hoz magával, és segíthet az autó fejlesztésében, és a csapat fejlődésében. Heikki egy fiatal versenyző, rengeteg tapasztalattal, így azt gondolom, hogy fantasztikus versenyzőink vannak, Fairuzzal egyetemben.”

Hirdetés

“A tapasztalat, a fiatalság, és a szenvedély egy csodálatos egyvelege” – tette hozzá az Air Asia alaptója és ügyvezetője, akinek nem titkoltan az a célja, hogy a Lotus legyen a legeredményesebb a négy újonc csapat közül a következő idényben.

“Nem bízzuk el magunkat, és nem állítunk fel magunk elé elérhetetlen célokat, de azt szeretnénk, ha legalább mi lennénk a legeredményesebb újonc csapat a jövő évben. Azonban véleményem szerintem a mai bejelentés is mutatja, hogy komolyan gondoljuk, hiszen két világklasszis versenyzőt igazoltunk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!