Megosztás:

Hivatalos: Verstappen döntött jövőjéről

Verstappen 2020 végéig írt alá a Red Bull-lal.
Verstappen 2020 végéig írt alá a Red Bull-lal. © Red Bull Racing

Kiderült, hol folytatja karrierjét a következő 3 évben Max Verstappen, a Red Bull tehetsége.

Verstappen korábban úgy nyilatkozott, nem szívesen váltana csapatot, most pedig hivatalosan is bejelentették, a holland a következő 3 évben is a Red Bull színeiben folytatja.

„A Red Bull mindig hitt bennem és támogatott: 16 évesen meghívtak juniorprogramjukba, majd 17 évesen lehetőséget kaptam tőlük arra, hogy bemutatkozzak a Forma-1-ben” – mondta Verstappen.

„És aztán a Red Bull Racing versenyzője lehettem, ahol álomszerűen sikerült a kezdés. Mindig kiálltak mellettem, és tudom, hogy közösek a céljaink. Nagyon boldog vagyok, hogy továbbra is a Red Bull Racing versenyzője lehetek, és alig várom a további közös munkát, és az elkövetkező évek sikereit.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Meghosszabbította szerződését a McLaren Forma-1-es csapatával Fernando Alonso – a spanyol célja...

Hozzászólások

( komment)