Hivatalos: Visszavonul a Forma-1-ből Felipe Massa! - F1VILÁG.HU

Hivatalos: Visszavonul a Forma-1-ből Felipe Massa!

HIRDETÉS
Fotó: Williams F1

A 2017-es szezon végén befejezi Forma-1-es pályafutását a Williams versenyzője, Felipe Massa.

A rutinos pilóta tavaly egyszer már bejelentette, távozik a királykategóriából, csapata azonban végül visszahívta, miután Nico Rosberg váratlan visszavonulása után a Mercedes leszerződtette az istállótól Valtteri Bottast.

Massa jövőjéről már jó ideje pletykáltak, főleg azok után, hogy a Williams nemrég Paul di Restának és Robert Kubicának is tesztlehetőséget biztosított. Sőt, a grove-i istálló ülésére állítólag Pascal Wehrlein is jó eséllyel pályázik.

A Williams szombaton jelentette be hivatalos közleményben, hogy Massa az idei szezont követően távozik a csapattól.

„Ahogy azt bizonyára mindenki tudja, azok után, hogy tavaly bejelentettem visszavonulásomat, végül beleegyeztem abba, hogy kisegítem a Williams csapatát, amikor felhívtak” – mondta a brazil.

„4 nagyszerű évet töltöttem el a csapattal, az idei szezon végén azonban befejeződik Forma-1-es pályafutásom. Ismét szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki támogatott engem: a feleségemnek és édesapámnak, az egész családomnak, a menedzseremnek, Nicolasnak [Todt], minden barátomnak, kollégámnak és támogatómnak.”

„És külön szeretném kiemelni az összes rajongót, akik az évek során annyira szenvedélyesen támogattak engem. Nagyszerű emlékeket viszek magammal, miközben utolsó két versenyemre készülök.”

„Habár érzelmes versenyek lesznek, szeretném jó eredményekkel zárni F1-es pályafutásomat, és szeretnék jól felkészülni a következő kihívásokra.”

Azt egyelőre nem tudni, hogy Massa folytatja-e a versenyzést a Forma-1-ben kívül, de nem kizárt, hogy az elektromos versenysorozatban, a Forma-E-ben próbál szerencsét. A szériában tavaly, a Jaguar színeiben tesztelhetett is egyszer.

A Williams a hivatalos közleményben azt írja, amint elérkezik az ideje, bejelentik, hogy ki lesz Lance Stroll csapattársa 2018-ban.

Hirdetés

Felipe Massa 2017-es szezonja képekben:

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!