Hivatalosan nem vizsgálja de Villota balesetét az FIA - F1VILÁG.HU

Hivatalosan nem vizsgálja de Villota balesetét az FIA

HIRDETÉS

Hivatalos vizsgálatot ugyan nem indít, ám szeretné megvizsgálni Maria de Villota sisakját a Nemzetközi Automobil Szövetség – árulta el Charlie Whiting.


Hivatalos vizsgálatot ugyan nem indít, ám szeretné megvizsgálni Maria de Villota sisakját a Nemzetközi Automobil Szövetség – árulta el Charlie Whiting.

A Marussia tesztpilótája múlt kedden szenvedett súlyos balesetet Duxfordban, amikor az istálló újításait próbálta volna ki egy aerodinamikai teszt keretében.

De Villotát életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba, jobb szemére pedig megvakult, ám állapota azóta szerencsére javul.

A csapat és a spanyol autósport szövetség vizsgálatot indított az ügyben, miután azonban a teszt nem hivatalos keretek között történt, az FIA nem kompetens, éppen ezért hivatalosan nem vizsgálódik, és jelentést sem ír majd az esetről.

A szövetség mindazonáltal nem határolódik el a történtekről, Jean Todt, a szervezet elnöke pedig szeretne választ kapni a még megválaszolatlan kérdésekre.

Charlie Whiting, az FIA versenyigazgatója elmondta: „Meg akarjuk vizsgálni a sisakot, tudni szeretnénk, mi ment rosszul.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Hivatalosan nem vizsgálja de Villota balesetét az FIA
Az F1-es Kínai Nagydíj sprintfutamának rajtrácsa
Gumielőnyben lehet a Ferrari a szombati sprintfutamon
Sainz már most tudja, min akar változtatni az autón az időmérőre
Ötszörös pénzt fizet a fogadóiroda Norris sprintgyőzelmére! (x)

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!