Hivatalossá vált: Stroll lesz a Force India másik versenyzője

Fotó: Force India
Fotó: Force India
A Force India Forma-1-es csapata péntek délután hivatalos közleményben erősítette meg azt, amit gyakorlatilag már mindenki tudott – 2019-ben Lance Stroll veszi át Esteban Ocon helyét a csapatnál.

A Force India Forma-1-es csapata péntek délután hivatalos közleményben erősítette meg azt, amit gyakorlatilag már mindenki tudott – 2019-ben Lance Stroll veszi át Esteban Ocon helyét a csapatnál.

A kanadai versenyző azt követően kerül az istállóhoz, hogy édesapja, a milliárdos üzletember Lawrence Stroll résztulajdonosa lett a csapatnak.

Bár a hivatalos bejelentésre egészen a mai napig várni kellett, Stroll a héten, Abu Dhabiban már a csapat színeiben tesztelt.

„Egy hihetetlen utazás kezdete ez Forma-1-es pályafutásomban” – mondta Perez a csapat által kiadott közleményben.

„Alig várom már, hogy egy ilyen nagyszerű kultúrával rendelkező sikeres csapattal dolgozhassak. Egy új kihívás vár rám, és izgatottan vágok bele ebbe az új lehetőségbe.”

 

Kapcsolódó cikkek

Stroll: Végre egy versenyautó!

Lance Stroll, a Racing Point pilótája nagyon elégedett a 2019-es F1-es szezon első versenyével, miután rögtön a szezonnyitón pontot szerzett.

Megvan az F1-es szezon első büntetése

Pénteken az Ausztrál Nagydíj szabadedzéseivel megkezdődött a 2019-es F1-es szezon, amelynek első napján rögtön ki is osztották az év első büntetését.

Bemutatták: Ilyen lesz a Racing Point F1-es autója

Torontóban, egy ünnepélyes prezentáció keretében mutatta be 2019-es Forma-1-es versenyautójának kinézetét a Racing Point F1 csapata. Az elmúlt években Force India néven ismertté vált istálló az előttünk álló szezonban a Sergio Perez – Lance Stroll kettőssel vág neki a világbajnoki küzdelmeknek.

Nem lesz Lola a Force Indiából

Szerette volna használni a Lola nevet a Forma-1-ben a Force India, ám végül Racing Point néven folytatja szereplését a csapat 2019-ben.

Friss hírek