Megosztás:

Hogyan működik a McLaren trükkös szárnya?

Azt követően, hogy az MP4/25 átment a csütörtöki gépátadáson, és mindent rendben találtak a sokak által vitatott hátsó szárnyával, a csapat ügyvezetője, Martin Whitmarsh elmondta, hogy a struktúra sokkal összetettebb és kifinomultabb, mint azt a riválisok elsőre gondolták.

A McLaren új autójának orrkúpján már a téli tesztek első állomásán feltűnt egy kis pipa-szerű légbeömlő, aminek először senki nem tulajdonított különösebb jelentőséget, mert mindenki azt gondolta, hogy az a versenyzők hűtésére szolgál a pilótafülkében.

Részben igazuk is volt, de mikor a csapat a tesztek utolsó állomásán bemutatta trükkös hátsó szárnyát, illetve az ahhoz kapcsolódó üreges cápauszony-szerű motorborítást, mindenki felkapta a fejét.

Az első reakció, mint az ilyenkor lenni szokott az volt, hogy ’vajon mi is lehet a háttérben’, aztán jött a ’vajon legális-e az elem’, és most, hogy a sportfelügyelők szabályosnak minősítették az elrendezést, mindenki azon van, hogy megpróbálja lemásolni azt.

Whitmarsh azonban az Autosportnak elmondta, hogy ez nem lesz egyszerű, ugyanis a rendszer bonyolultabb, mint azt sokan elképzelik.

Az orrkúpon lévő légbeömlőbe érkező légáramlatok egy vékony csatornán (így nagy sebességgel) végigáramlanak a pilótafülke alsó részén, a pedálok magasságában, majd az üzemanyagtank mellett, a váltó felett, a motorborításon keresztül a hátsó szárnyat „táplálják”.

A hátsó szárny felső elemén pedig található egy vékony rés, amin az elég nagysebességű levegő át tud préselődni, ezzel csökkentve a szárny légellenállását, ami az egyenesekben nagyobb sebességek elérését teszi lehetővé.

A rendszerbe a pilóta is bekapcsolódik (mint mozgó elem – de mivel nem a karosszéria része, így szabályosan), és a lábával, valószínűleg a térdével vagy meg tudja nyitni, vagy el tudja zárni azt a rést, ami a csatornán, mintegy menekülőútként található.

Mikor a pilóta a kanyarokhoz érve szabaddá teszi a rést, a levegő nagy része a pilótafülkébe távozik, így a hátsó szárnyra nem érkezik olyan nagysebességű levegő, ami csökkentené a légellenállást, és a leszorító erőt.

Az egyenesekben, mikor a pilóta eltakarja a rést, ennek ellenkezője történik, nagysebességű levegő érkezik az üreges motorborításon keresztül a hátsó szárny felső eleméhez, azon kiszökik a levegő, mellyel csökken a légellenállás, és akár 3-6 km/h-val nagyobb lesz az autó sebessége.

Amennyiben a McLaren rendszere beválik, és valóban előnyt jelent, a többi csapat minden erejével azon lesz, hogy minél előbb lemásolja az elrendezést, ami egyáltalán nem lesz egyszerű, mert az idei évtől a karosszériák is befagyasztásra kerültek.

Whitmarsh azonban elmondta, hogy nem félti riválisait, és úgy gondolja, hogy a kasztnik homologizációja ellenére is számos megoldás kínálkozik, amivel hasonló hatást lehet elérni.

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(19 komment)
amerika képe

Ne is ő legyen.

GAdrian555 képe

Ez tényleg okos megoldás de ne a csokoládégyár legyen a vb.

amerika képe

Nem toom ti hogy vagytok vele de én annak örulnék a legjobban ha az egész mezőny egy fajta kocsiban ülne.Szerintem ez egy jo megoldás lenne.
Csak az a baj tudjátok ,hogy ez az F1 már nem F1 hanem a pénz forgásának egyik fő állomása
Nem azéer vannak itt ezek a csapatok hogy mégtöbben legyenek hanem azért hogy minnél több lóvé legyen.
A Forma1 irányitoi le se szarják hogy ki lesz a vb. meg hogy ki hol zárja az évet itt már nem erröl van szó, itt az a helyzet hogy a nagy fejeseknek legyen meg a pénztöbletük oszt kész.
Ez a Forma 1 már sajnos csak a pénzről szól.
Ez már csak nekünk lehet érdekes hogy ki is a világbajnok, mert ők bele szrnak.

Scuderia F1 képe

Ügyes megoldás, lesz másolat, meg továbbfejlesztés is az biztos.
Az F1 azóta nem a régi mióta befagyasztották a fejlesztéseket.
Azt mondják közelebb hozták egymással a csapatokat, hogy kiegyenlítődtek az esélyek? Ugyan már....
Ha jobban belegondolunk a Ferrari, McLaren hányszorosát költi a Force Indiának stb.
Ide nem befagyasztás kellett volna, gátolni a nagyobb lépésű fejlődést mindössze egy kisebb korlát. Egy olyan korlátot hogy a csapatok bármikor fejleszthettek volna, persze a szabályok értelmében, de egy keretnél többet nem költhettek volna. Tudom volt erre próbálkozás de abszurd. Nem egy év alatt kell az ilyet megvalósítani hanem fokozatosan.és nem ilyen drasztikusan. Bár Ferrari Fan vagyok, minden elismerésem a McLaren-é hogy a szabályokon belül, mégis előrelépéseket tesz.

DaffyDuck képe

Válasz kolo-nak

Azért azt ne felejtsd el hogy mennyi idő kellett ahhoz hogy ez megtörténjen. A másik fele az hogy ha jól megnézed igazából utol sem érték azt a teljesítményt, ti. annak idején egy 1.5 literes turbómotorból edzésre ~1300LE-t hozott ki a BMW... Szerinted a mai technológiával mire lehetnének képesek? A cikkre reagálva pedig azt gondolom hogy mint azt már mások is említették ez a "zseniális megoldás" valójában a szabályok kijátszása, azok félreértelmezése, elvégre akárhogyan is, de menet közben változtatják meg a kocsi aerodinamikai tulajdonságait...

BBalage képe

Ide most minden hülye beírhat?

hunnylander képe

Nem így működik.

Tarati72 képe

Nincs valami baj abba a kis agyadban?

Ferrari-Laji képe

Ezek a rohadekok mar megint csalnak, remelem a levego ami atmegy a pilotafulken atmegy a pako seggen es ki a szajan :DDDD hatha kicsit gyorsulna a szarlaren tole

ricemaster képe

Azt a mindenit! Nem semmi esze volt annak aki kitalálta! Remélem beválik!

falcon képe

Én most nem az elmúlt pár évre gondoltam, hanem az elmúlt 10-re.

kolo képe

Vito! Érdekes dolog ez, betiltották a turbókat,most a hagyományos szivómotorokkal elérték,megelözték
az akkori turbó feltöltös motorokat.

Vito képe

Pont hogy a befagyasztás tette tönkre (meg a csilli-villi pályák melyeken gyötrelmesen nehéz előzni). Ugyanis régen azért lehettek zseinális és SOK előzést végrehajtani mert volt lehetőség a csapatoknak "elugrani" fejlesztés terén. Ezért voltak több sec különbbségek és ezért lehetett több előzést végrehajtani. Mostanság pár század, tized a döntő-ez pedig orbitálisan kevés egy előzéshez

Vito képe

Del.

Vito képe

Zseniális!! Remélem kifizetődő is lesz! Ha a Ferka a Vb-ért megy Lewist akarom hogy elverje őket!

falcon képe

Hasznosnak, hasznos, de pl a Forma-1et tönkre tette a szabad fejlesztés.

kolo képe

Fejlesztés mindig hasznos akárcsak a kutatás,ugyanis hasznosul a mindennapi életünkben.
Teflon bevonatú edény-származása űrkutatás.
Az ucai kocsikba is bekerülnek autósportbol fejlesztések.

falcon képe

Sokra mennek a sok csili-vili fejlesztéssel, ha a versenyek szánalmasan sz@rok.

kolo képe

Határozottan tetszik,valamelyik csapat mindig kitalál valami újat,de pont ezért F1 és
nem IndyCar!