Megosztás:

A Honda elárulta, mi a legnagyobb baj a McLarennel

A Honda és a McLaren az idény végén befejezi együttműködését.
A Honda és a McLaren az idény végén befejezi együttműködését. © McLaren

Kritikával illette partnerét, a McLaren Forma-1-es csapatát a Honda – a felek jövőre már nem folytatják együttműködésüket, a japán gyártónál pedig azt mondják, a patinás istálló nehezen tudott alkalmazkodni hozzájuk.

A McLaren és a Honda múlt héten, Szingapúrban jelentette be, hogy háromévnyi együttműködés után különválnak útjai. A McLaren Renault-motorokkal folytatja 2018-ban, míg a Honda a Toro Rossónak szállít erőforrásokat.

Bár a szakítást sokan a Honda gyenge teljesítményének eredményeképp emlegetik, a Hondánál azt mondják, a McLarennel is voltak problémák.

„A McLarennel való közös munka során rá kellett jönnöm, hogy egy hatalmas, és nagyon szisztematikus vállalatról van szó” – mondta Jamamoto Maszasi, a Honda főnöke.

„Nyilvánvalóan nagyon erősek emiatt, ugyanakkor viszont nehezen tudnak alkalmazkodni a változáshoz. Ezzel szemben a Toro Rosso egy olyan vállalat, mely fejlődik. Számunkra nagyon fontos, hogy partnerségben tudjunk együtt dolgozni a közös cél elérése érdekében. Szóval nagyon várjuk már a szorosabb munkát.”

„Szemléltessük a következő példával: a McLarené egy nagyon kifinomult francia konyha, miközben a Toro Rossónál a vidéki, házi ízek fellelhetőek, melyekhez új hozzávalókat adhatunk. Izgatottan várjuk már!”

Úgy tudni, a McLaren és a Honda kapcsolatában a kommunikáció is komoly gondokat okozott, Jamamoto viszont azt reméli, a Toro Rossóval jóval eredményesebbek lesznek.”

„Először is, Mr. Tost [a Toro Rosso csapatfőnöke] sokat tud Japánról. Megérti a kultúrát, és remek kommunikáció van köztünk. Láthattuk, hogy nagyon fiatalos a gyáruk, és fejlődik, ami a Hondának nagyon fontos, hiszen ugyanazzal a mentalitással tudunk dolgozni.”

„Ez most egy új kezdet egy új csapattal, mely hasonló beállítottságú. A Toro Rosso és a Honda azonnal meg is kezdi a közös munkát. Viszont még teljesítenünk kell a 2017-es évet a McLarennel, szóval a jó kommunikáció továbbra is fontos köztünk, mint ahogy a jó teljesítmény is a hátralévő versenyeken.”

Yamamoto hozzátette, a Honda bizonyítani akar a következő idényben.

„A jelenlegi szabályok 2020-ig tartanak, szóval még van 3 évünk, és meg akarjuk mutatni a technológiai fejlődésünket. Meg szeretnénk mutatni a Hondában rejlő potenciált. Ez fontos számunkra, szeretnénk, ha látná a világ, hogy fejlődünk.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Igazán megható szavakat mondott a Ferrari négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel a Forma-1...

Hozzászólások

( komment)