A Honda is nagyon fél az idei motorszabályoktól - F1VILÁG.HU

A Honda is nagyon fél az idei motorszabályoktól

HIRDETÉS
Fotó: Scuderia Toro Rosso

A Honda leköszönő főnöke, Haszegava Juszuke szerint teljesen „észszerűtlen” döntés az, hogy a 2018-as Forma-1-es idényben egy versenyző már csak 3 erőforrást használhat fel büntetlenül.

Korábban a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner is kifakadt emiatt, elmondása szerint ugyanis már tavaly is küszködtek a csapatok azzal, hogy 4 erőforrással teljesítsék a bajnoki küzdelmeket.

A szabályzaton viszont nem lehet változtatni, ahhoz ugyanis minden csapat beleegyezése szükséges volna – márpedig a Ferrari elnöke, Sergio Marchionne egyértelműen megvétózta ezt a Stratégiai Munkacsoport legutóbbi ülésén.

Idén tehát már csak 3 motort lehet felhasználni büntetlenül.

„Nagyon kemény dolog ez” – mondta Haszegava Juszuke még azt megelőzően, hogy kiderült, 2018-ban már nem ő lesz a Honda F1-es programjának vezetője.

„Nemcsak minket érint érzékenyen. A Renault-nak is nehézségei voltak. Nem gondolom, hogy észszerű döntés. Technikai szempontból nagyon nehéz. Ha a motorteljesítménnyel spórolunk, akkor könnyen megvalósítható. Ha 2000-rel kevesebbre állítjuk a percenkénti fordulatot, természetesen célba tudunk érni, de ennek nincs értelme.”

Arra a kérdésre, hogy ez a szabály a Mercedes és a Ferrari érdekeit szolgálja-e, a szakember így felelt: „A következmények igen. Számos alkalommal beszéltünk már erről.”

„Ha 3 motort használhatunk, az azt jelenti, hogy csak 2 alkalommal tudunk bevetni egy továbbfejlesztett aggregátot. Szóval már a szezon elején jó motorral kell rendelkeznünk. Ha ez nem jön össze, csak két esélyünk lesz javítani.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!