Megosztás:

Honda: Rengeteget javult a megbízhatóságunk idén

A Honda jelentősen átszervezte szervezeti struktúráját idén.
A Honda jelentősen átszervezte szervezeti struktúráját idén. © McLaren

A szervezeten belüli átszervezéseknek köszönhetően 2017-ben sikerült jelentősen javítania motorja megbízhatóságán a Hondának – mondja Haszegava Juszuke, az F1-es projekt vezetője.

A japán gyártó 2015-ben tért vissza a Forma-1-be a McLaren motorszállítójaként, az elmúlt három évben azonban képtelen volt versenyképes motort adni a patinás brit istállónak.

A kiábrándító szereplés odáig vezetett, hogy a felek útjai az idei szezon végén különválnak – a Honda a Toro Rossóval, a McLaren pedig a Renault-val folytatja.

Bár a McLarennel való partnerség nem a várt eredményeket hozta, a Hondánál úgy érzik, sikerült komoly előrelépéseket tenniük idén – ez pedig az idei szezont megelőzően, valamint az idény közben elvégzett strukturális intézkedéseknek köszönhető.

„A megbízhatóságunk sokkal jobb” – mondta a Motorsport.com kérdésére Haszegava Juszuke, a Honda Forma-1-es főnöke. „Ez annak a döntésnek köszönhető, hogy az idény elején módosítottunk a szervezeti struktúrán.”

„Számos problémánk volt, ezért több mérnököt hoztunk, és voltak, akiket lecseréltünk, és a fejlesztési területen is módosítottunk a struktúrán.”

„A fejlődés emellett természetes is, hiszen a szezon előtt kezdtünk el fejleszteni, és a teljesítménybeli javulás a 8 hónap munkájának eredménye.”

Az idény eleji átszervezések után ráadásul tavasszal a Honda szakurai központjában is voltak változások.

„Bevontunk mérnököket a fejlesztésbe a gyártási osztályról is. Tudtuk, hogy rögtön a csatlakozásukkor még nem fog működni a dolog, és ez időbe telik majd.”

Bár a McLaren a Honda hazai versenyén, Japánban nem tudott pontot szerezni, Haszegava szerint a teljesítményre nem lehetett panasz.

„Tisztességes teljesítményt nyújtottunk Japánban, ott voltunk a mezőny közepén. A Williamsszel, a Hasszal és a Renault-val versenyeztünk. Volt, amikor gyorsabbak is voltunk náluk. A teljesítményt tekintve szerintem rendben voltunk, de nyilván nem örülünk annak, hogy nem szereztünk pontot.”

A hétvégi, austini versennyel kapcsolatban Haszegava hozzátette: „Szerintem hasonló teljesítményt nyújthatunk majd, mint Szuzukában.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

2009-ben akár a Toro Rossónál is versenyezhetett volna Jenson Button, végül azonban nemet...

Hozzászólások

( komment)