Fotó: McLaren
Hírek

A Hondának ugyanazok a problémái, mint anno a Jaguarnak

A McLaren ügyvezetője, Zak Brown a Jaguar küszködéséhez hasonlította a Honda közelmúltbéli problémáit – a szakember szerint „sok apró oka” volt annak, hogy a japánok nem tudtak zöld ágra vergődni a wokingi gárdával.

A McLaren még 2015-ben lépett szövetségre a Hondával annak reményében, hogy a ’90-es évek elejéhez hasonló sikereket érhetnek majd el a V6-os hibrid érában.

A felek házassága végül balul sült el, a McLaren és a Honda pedig a 2017-es év végén közös megegyezéssel felbontották szerződésüket.

Zak Brown, a McLaren F1-es csapatának főnöke az Autosport International színpadán a minap azt mondta, a Honda hasonló problémákkal küszködött, mint a 2000-es évek elején a Forma-1-be megérkező Jaguar.

„Eric [Boullier, a McLaren versenyigazgatója] még korábban beszélt arról, hogy van egy bizonyos módja annak, hogy miképp működtetsz egy csapatot a Forma-1-ben. A Forma-1-nek van egyfajta kultúrája, és szerintem ez az, amit a Honda nem ismert fel” – mondta a szakember.

„Láthattunk hasonló dolgot a Jaguarral, amikor megérkeztek. Vállalati szinten működtették a folyamatokat.”

Brown arra utalt, hogy annak idején a Jaguar mindent egyesült államokbeli központjából irányított, és hiába volt a Hondának székhelye Angliában, a főbb műveleti tevékenységeket szakurai központjában végezte.

Fotó: Jaguar

„Ha megnézzük a Mercedest, nekik sem Németországban van a székhelyük – a versenycsapat Angliában van, a motorlétesítmény szintúgy. A Renault pedig megosztja a folyamatokat Anglia és Franciaország között.”

„Azt gondolom, talán valamivel több Form-1-es tapasztalat – közvetlen tapasztalat – az, ami leginkább hiányzik a Hondánál. Kétségkívül nem a törekvéssel, illetve a forrásokkal volt a baj – a létesítményük nagyszerű, és szerintem össze is szedik magukat.”

„Sokkal inkább a munkamódszerekről van szó. De szerintem oda fognak érni, mi azonban csak 3 évig tudtunk várni rájuk.”

Brown hozzátette, nagyon bíznak új motorpartnerükben, a Renault-ban, habár a francia gyártónak is bőven voltak műszaki gondjai 2017-ben.

„A motorerő megvan. Volt néhány műszaki problémájuk, amikor feltekerték a motort. Mexikóban a beállítás okozta a problémákat, de Max [Verstappen] megnyerte a versenyt elég domináns teljesítménnyel – szóval gyors motorjuk van.”

„Alapvetően azt gondolom, hogy a három legjobb motor elég közel áll egymáshoz – mindegyik nyert versenyt tavaly, szóval kétségkívül nincs olyan nagy különbség köztük.”

„Vannak területek, melyeken mi fejlődhetünk, nem vagyunk tökéletesek, de a motorerő hiánya volt a legnagyobb gyengeségünk. Azt gondolom, ha megkapjuk a Renault-motorokat, jelentősen jobb formában leszünk Ausztráliában.”

„Elégedettek vagyunk a munkakapcsolattal, és remélhetőleg visszatérhetünk azokba a pozíciókba, amelyekben az emberek megszokták a McLarent – a mezőny elejére.”