Horner: El kell felejtenünk a japán futamot - F1VILÁG.HU

Horner: El kell felejtenünk a japán futamot

HIRDETÉS

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke azt mondja, megpróbálják elfelejteni a kiábrándító szuzukai versenyhétvégét, ahol egyik pilótájuk sem tudott pontot szerezni.


Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke azt mondja, megpróbálják elfelejteni a kiábrándító szuzukai versenyhétvégét, ahol egyik pilótájuk sem tudott pontot szerezni.

Daniel Ricciardo már a verseny első körében defektet kapott, miután összeütközött a williamses Felipe Massával, miközben Daniil Kvyat fékhibákkal küszködött azok után, hogy a kvalifikáción csúnyán összetörte autóját.

Horner azt mondja, nagyon szerencsétlenek voltak a körülmények, de reméli, a következő versenyeken visszavághatnak.

„Nagyon frusztráló verseny volt, egy kicsit hosszúra nyúlt a délután. Az egyetlen jó dolog, hogy sokszor kerültünk képernyőre!” – mondta a csapatfőnök.

„Kár ezért a hétvégéért, mert Ricciardo jól rajtolt, próbált beszúrni egy helyre, Massa egy kicsit talán bemozdult, de egyébként versenybaleset volt. Az eredmény pedig egy defekt – a lehető legrosszabbkor, mert egy teljes kört kellett megtenni lassan, szóval további 70 másodpercet bukott.”

„Utána egykiállásos taktikára váltottunk, a tempója pedig rendben volt. Ha minden a tervek szerint ment volna, egy hatodik helyet elérhettünk volna, de nyilván ennek lőttek.”

Horner kifejtette, Kvyat fékproblémái feltehetően abból eredtek, hogy a csapat egész éjszaka dolgozott azon, hogy a tartalékkasztnit versenykész állapotba hozza.

„Aszimmetrikus fékhőmérsékletek jelentkeztek, emiatt rengetegszer blokkoltak a kerekek, ez pedig egy kicsit tönkre is tette a versenyét” – mondta.

„Minden tőle telhetőt megtett, de eleve nehéz előzni ezen a pályán, pláne egy ilyen problémával. Szóval el kell felejtenünk ezt a versenyt.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!