Horner: Időt kell adnunk Gaslynak - F1VILÁG.HU

Horner: Időt kell adnunk Gaslynak

HIRDETÉS
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke védelmébe vette Pierre Gaslyt, a csapat új versenyzőjét, akinek nem sikerült a pontszerzés az F1-es Ausztrál Nagydíjon
Fotó: Red Bull Racing

Pierre Gasly csak a 17. rajthelyet szerezte meg az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén új csapatával, a Red Bull-lal. Az istálló taktikai hibát vétett a kvalifikáción, egyszerűen elszámították magukat, amikor úgy gondolták, nem küldik ki még egy körre a francia pilótát, mert azt hitték, korábbi ideje biztosan elég lesz a továbbjutáshoz. 

Gasly a futamon a 11. helyig tudott felzárkózni, így éppen, hogy lecsúszott a pontszerzésről. 

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner úgy nyilatkozott, ez szép teljesítmény volt a francia pilótától, hiszen az időmérő a csapat hibája miatt nem úgy sikerült, ahogy tervezték. 

„Úgy gondolom, hogy az eredmény ellenére jó versenyt teljesített. Remek felzárkózást mutatott” – dicsérte Horner versenyzőjét. 

Horner elmondta, Gasly teljesítménye majd akkor látszik igazán, ha egy problémamentes hétvégét tud teljesíteni. 

„Egyszerűen egy tiszta hétvégére van szüksége. Tulajdonképpen jól teljesített, a visszajelzései is nagyon jók” – folytatta a csapatfőnök. „Csak egy kis időt kell adnunk a srácnak. Tudja kezelni a dolgokat.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!